Külföld

Karl Nehammer lesz az új osztrák kancellár

Karl Nehammer eddigi belügyminisztert választotta elnökké pénteken az Ausztriában kormányzó Osztrák Néppárt, és ő lesz az ország következő kancellárja is - jelentette az AP osztrák hírügynökség.

Karl Nehammer lesz az új osztrák kancellár
Karl Nehammer eddigi belügyminisztert választotta elnökké pénteken az Ausztriában kormányzó Osztrák Néppárt
Fotó: AFP/Michael Indra

A 49 éves Nehammer, aki korábban katona volt, a távozó pártelnök, Sebastian Kurz korábbi kancellár bevándorláspolitikájának támogatója volt.

Kurz csütörtökön közölte, hogy visszavonul a politikától, majd nem sokkal később utóda a kancellári poszton, Alexander Schallenberg is bejelentette lemondását.

Nehammer pénteken sajtótájékoztatóján közölte, hogy Magnus Brunnert választotta a következő pénzügyminiszternek. Egyúttal megtiszteltetésnek nevezte, hogy az ÖVP vezetése egyhangúlag őt támogatta. Tudatta azt is, hogy a felelősség, a szolidaritás és a szabadság alapértékeit tartja majd szem előtt, a menekültügy, a migráció és a biztonság terén pedig marad a jelenlegi irányvonal.

Brunner, aki eddig a környezetvédelmi minisztériumban dolgozott, Gernot Blümel utódja lesz, aki csütörtökön azután mondott le, hogy Kurz távozott pártelnöki tisztségéből.     

A leköszönő kancellár, Schallenberg pedig visszatér régi munkakörébe, a külügyminiszteri posztra - tette hozzá Nehammer.
 

Kapcsolódó írásaink