Külföld

Lengyelország megerősíti a hadseregét

Jelentős haderőfejlesztésbe kezdene Varsó a jelenlegi nemzetközi helyzetre reagálva – Új kormánytagokat nevezett ki kedden Andrzej Duda államfő

Komoly elrettentő erővel kell rendelkeznie Lengyelországnak, hangsúlyozta Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes a lengyel hadsereg megerősítését célzó törvénytervezet bemutatásakor. A varsói kormány a korszerűsítés mellett növelné a fegyveres erők létszámát, bővítve a tartalékosok képzési lehetőségeit.

Lengyelország megerősíti a hadseregét
Blaszczak és Kaczynski szerint elrettentő erőre van szüksége az országnak
Fotó: Lengyel Védelmi Minisztérium

Új, a lengyel fegyveres erők megerősítését és a hadsereg létszámának növelését célzó törvénytervezetet mutatott be Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes, a kormánypárt elnöke, valamint Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter kedden.

A kormányfőhelyettesként a védelmi és belbiztonsági ügyeket felügyelő Kaczynski a varsói sajtókonferencián az MTI szerint elmondta, hogy az új jogszabály a jelenlegi nemzetközi helyzetre, Lengyelország aktuá-lis védelmi szükségleteire ad választ. A NATO, valamint az Európai Unió határán fekvő Lengyelország komoly elrettentő erővel kell hogy rendelkezzen, és szükség esetén hosszabb ideig is önállóan kell hogy tudjon védekezni – tette hozzá. A politikus a fenyegetések közé sorolta Oroszország „birodalmi törekvéseit”, valamint a lengyel–fehérorosz határon zajló hibrid háborút. „Amennyiben Lengyelország el akarja kerülni a legrosszabbat, azaz a háborút, a régi szabály szerint kell cselekednie: ha békét akarsz, készülj a háborúra” – fogalmazott Kaczynski.

Blaszczak tájékoztatása szerint a további korszerűsítésekhez szükséges forrás biztosítása érdekében létrehozzák a fegyveres erők támogatási alapját, amelynek forrásait a költségvetési eszközök mellett az állami kötvények, az Állami Fejlesztési Bank által kibocsájtott kötvények, valamint a jegybank nyereségéből származó befizetések képezik majd. A hadsereg létszámnövelése érdekében bővítik a tartalékosok továbbképzési lehetőségeit, és bevezetik az önkéntes katonai alapszolgálatot. A hivatásos katonák létszámát 250 ezerre, a 2016 óta működő területvédelmi erők tagjainak számát legalább ötvenezerre emelik. A jogszabálytervezetet a kormány, majd a parlament is megvitatja.

Andrzej Duda lengyel elnök tegnap új kormánytagokat nevezett ki. A klímaügyekért felelős miniszteri poszton Anna Moskwa, a PKN Orlen SA lengyel olajcég eddigi egyik vezetője váltja Muchal Kurtykát. Henryk Kowalczykot miniszterelnök-helyettesnek és agrárminiszternek nevezték ki, míg a fejlesztési miniszter Piotr Nowak lett.

Felmérik a világháborús károkat

A lengyel kormányzat egy új, független szervezet létrehozásán dolgozik, amelynek feladata lesz, hogy jelentést készítsen arról, mekkora kárt okozott a német, valamint az orosz megszállás Lengyelországnak. A Háborús Veszteségek Intézete azt a feladatot fogja folytatni, amelyet korábban egy parlamenti bizottság kezdett el. Az elkészített jelentés azokkal a helyszínekkel fog kezdődni, ahol lengyelek tömeges kivégzésére került sor, ezt Arkadiusz Mularczyk, a Jog és Igaz-ságosság parlamenti képviselője mondta el.

Az intézet célja, hogy pozitív végkifejlete legyen a háborús jóvátételek ügyének, amely már évek óta húzódik Lengyelország és Németország között. Németország annak ellenére utasítja el folyamatosan a lengyel fél igényét a háborús jóvátétel fizetésére, hogy a második világháborúban hatalmas pusztítást végeztek az országban.
(PZ)

Kapcsolódó írásaink