Külföld

Már több mint százezer embernek nyújtott segítséget a Hungary Helps Program

Az elmúlt csaknem négy évben több mint százezer embernek nyújtott segítséget a Hungary Helps Program, amelyhez önkéntesek csatlakozását is várják - mondta az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Már  több mint százezer embernek nyújtott segítséget a Hungary Helps Program
Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Azbej Tristan emlékeztetett: a program Magyarország nemzetközi segítségnyújtási akciójaként 2017 elején indult a rászoruló közösségek, kiemelten az üldözött keresztények támogatására.

Az önkéntes program igazgatója, Kármán Krisztina kiemelte: egyelőre a koronavírus-járvány nem teszi lehetővé az utazásokat, így online, vagy más távolból adott segítséggel indul az önkéntes program. A közelmúltban száz gyermekmaszkot juttattak el Irakba és Szíriába, amelyeket önkénteseik otthon varrtak - mondta példaként.

Programjukba olyanok jelentkezését várják, akik szívesen részt vennének online angolnyelv oktatásban, szaktanácsadásban, workshopok tartásában afrikai közösségekben - iskolákban, családsegítő központokban - vagy a Közel-Keleten.

Emellett például a vírushelyzet mérséklődését követően a Hungary Helps Program támogatásával megvalósuló templomépítéshez küldenek mérnököt, a program által támogatott kórházba a személyzet képzésére várnak szakembert, fiatalabb önkénteseik pedig gyermekotthonokban tarthatnak foglalkozásokat. Kiemelte: van olyan önkéntesük, aki egy mintafarm-gazdaságot alakítana ki Nyugat-Afrikában.

Az önkéntesek segítenek a helyi közösségeknek olyan célokat találni, amiért maguk is küzdhetnek - hangsúlyozta Kármán Krisztina. Hozzátette: programjukra az [email protected] címen lehet jelentkezni.

Azbej Tristan tájékoztatása szerint az önkéntesek utazásának és felkészítésének költségeit a Hungary Helps Önkéntes Program keretében a lebonyolító szervezet, Magyar Önkéntes Liga Egyesület fedezi, a kiküldetés ideje pedig a tevékenységhez és a helyszínhez igazodik.

A legfontosabb szempont azonban az önkéntesek biztonsága, csak olyan támogatási programot indítanak, ahol azt szavatolni tudják - hangsúlyozta az államtitkár.

Kapcsolódó írásaink