Külföld

Deutsch Tamás kiábrándítónak és szánalmasnak nevezte, ami az EP-ben történik

Ugyanazok támadják ma Magyarországot, akik a bevándorlás elutasítása és a határkerítés miatt is támadták - mondta a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) delegációvezetője a lapunkhoz eljuttatott video-sajtótájékoztatóján, amelyben a csütörtökre tervezett, Magyarországgal foglalkozó EP-vitáról nyilatkozott.

Deutsch Tamás kiábrándítónak és szánalmasnak nevezte, ami az EP-ben történik
Deutsch: Ugyanazok támadják ma Magyarországot, akik a bevándorlás elutasítása és a határkerítés miatt is támadták
Fotó: MH

 Deutsch Tamás kiábrándítónak és szánalmasnak nevezte, ami az EP-ben történik, úgy fogalmazott, szégyenteljes, hogy még a koronavírus-járvány közepette sem „nyugszik” az európai bal- és liberális oldal és a „Soros-hálózat”.

Európában már 160 ezren haltak meg a koronavírus okozta megbetegedésben, és milliók lettek munkanélküliek, ám a baloldali, liberális erők, a „Soros-hálózat csoportjai” még ebben a helyzetben is Magyarország megtámadásával vannak elfoglalva - mondta, hozzátéve: most éppen a koronavírus-törvényt használják fel a Magyarországgal szembeni támadásokban.

Objektum doboz

Szavai szerint az elmúlt hetekben soha nem látott mértékű, megalapozatlan politikai támadások érték Magyarországot az EU-ban. A koronavírus-törvény azonban csak egy újabb ürügy, hiszen a jogszabályról az Európai Bizottság - „kénytelen-kelletlen” - hivatalosan is megállapította: semmilyen szempontból nem sérti az uniós jogot, és a járvány elleni védekezést szolgálja - közölte az EP-képviselő, megjegyezve: kiderült az is, hogy az EP korábbi állásfoglalásai szándékos hazugságokat és ténybeli tévedéseket tartalmaztak a koronavírus-törvényről és Magyarországról.

Deutsch Tamás úgy fogalmazott: „az EP bevándorláspárti, balliberális többsége mindezek ellenére ma is egy szánalmas és átlátszó politikai cirkuszt ad elő”. És akik a jogállamról „papolnak”, még azt sem hagyják, hogy a magyar kormány megszólalhasson az EP-vitában - tette hozzá, úgy értékelve: az EP a demokrácia és a parlamentarizmus karikatúráját csinálja saját magából.

„Ugyanazok támadják Magyarországot, akik a bevándorlás elutasítása és a határkerítés miatt támadják hazánkat. Évek óta azzal vannak elfoglalva, hogy nyomást gyakoroljanak a bevándorlást határozottan elutasító magyar politikára, és a nemzeti kormány helyébe egy a Soros-hálózatot kiszolgáló, bevándorláspárti, liberális kormány ülhessen” - mondta a delegációvezető, aki szerint rendszerszintű a kettős mérce alkalmazása Magyarországgal szemben az EU-ban.

Arról is beszélt, hogy a magyarországi ellenzék „élharcosa” a durva politikai támadásoknak, annak idején „tollba mondták” a Tavares-, majd a Sargentini-jelentést, „folyamatosan hazudoznak Magyarországról”, áskálódnak, állandón büntetést követlenek. Itt az ideje, hogy a magyar baloldali EP-képviselők bocsánatot kérjenek azért, amit a saját hazájuk ellen művelnek még most, a járvány idején is - mondta Deutsch Tamás.

Kijelentette: a Fidesz-KDNP EP-képviselőinek változatlanul Magyarország az első.

Arra a kérdésre, hogy Vera Jourová európai bizottsági alelnökön kívül van-e olyan brüsszeli politikus, aki nem lát kivetnivalót a koronavírus-törvényben, az EP-képviselő azt válaszolta: Manfred Weber néppárti frakcióvezető álláspontja is egyezik az Európai Bizottság álláspontjával, vagyis hogy a jogszabály nem ellentétes az európai értékekkel, jogi normákkal.

Egy másik felvetésre elképesztőnek és a vitakoreográfia elfogultságát mutatónak nevezte azt a „huzavonát” és „kekeckedő levélváltást”, amelyet az EP elnöke kezdeményezett a magyar kormány vitarészvételével kapcsolatban. A politikus hajmeresztőnek tartja azt is, hogy David Maria Sassoli parlamenti elnök akar „szerepet osztani” és akarja meghatározni, ki képviseli egy szuverén uniós tagállam kormányát egy EP-vitában.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom