Külföld

Megnyílhatnak a „migrációs kapuk”

Törökország a bevándorlókkal zsarolna ki engedményeket, az olasz kormány pedig a törvények felülvizsgálatát ígéri

Két „migrációs kapu” megnyílása is fenyegeti Európát: Törökország engedményeket akar kizsarolni, az olasz kormány pedig az eddigi bevándorlási törvények felülvizsgálatát ígéri.

A bevándorlók Európára zúdításával fenyeget Törökország a V4NA hírügynökség egyik közelmúltbeli jelentése szerint, és követelé­seik között szerepel például az azonnali vízummentesség, ellenkező esetben a történelem legnagyobb migránshulláma vár a kontinensre Süleyman Soylu török belügyminiszter szavai szerint. Ankara azt állítja: Brüsszel nem tartotta be a 2016-ban megkötött egyezményben foglaltakat, azaz hogy az EU hatmil­liárd eurót és vízummentességet kínál Törökországnak a területén élő három és fél millió migráns visszatartásáért.

A Századvég elemzése rámutat, hogy ezek a feszültségek kapcsolódnak Törökország azon szándékához, hogy politikai eszközökkel kényszerítsen ki engedményeket. A Chatham House már egy 2016-os tanulmányában felhívta a figyelmet arra, hogy a török vezetés igényeinek túlzott kielégítésével a megállapodás a jövőben arra ösztönözheti Törökországot, hogy egyoldalúbb engedményeket csikarjon ki magának. A Századvég elemzése szerint a török kormánynak a következő időszakban is érdekében állhat a megállapodás felrúgásával és a migránsáradat veszélyével sakkban tartani az EU-t, azonban ez reálisan inkább csak egy jobb alkupozíció elérését szolgálná, és a török félnek sem érdeke a viszony teljes elmérgesítése az Európai Unióval.

A törökökkel folytatott kereskedelem az euró­pai országokkal pozitívan alakult az elmúlt években, és ez segítheti az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottságot abban, hogy kezelje a török fél kitörési kísérleteit és megakadályozza az ázsiai kapu megnyitását, ami valóban minden idők legnagyobb migrációs hullámát indítaná az Európai Unió irányába.

Hogy egy másik lehetséges „kapuról” is szó essen, tegnap ismertette az új olasz kormány programját Giuseppe Conte miniszterelnök, amely a migrációt illetően szigorú és felelősségteljes megközelítést ígért. A kormányfő kiemelte, hogy az illegális bevándorlás korlátozásáról szóló vitatott biztonsági törvényeket felül fogják vizsgálni. „Magunk mögött szeretnénk hagyni az értelmetlen rendeletek, a harcias és bombasztikus nyilatkozatok lármáját” – jelentette ki. Olaszország a dublini menekültügyi egyezmény reformjáért fog síkra szállni, és úgynevezett európai humanitá­rius folyosók kiépítését sürgette. A miniszterelnök meggyőződését fejezte ki, hogy Olaszországnak az Európai Unión belül, nem pedig azon kívül kell az érdekei megvalósítására törekedni.

Időközben az olasz parlament előtt tüntettek a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) és a Liga hívei Matteo Salvininek, a Liga elnökének részvételével. A két jobboldali ellenzéki párt szerint Conte kormányalakítása egy, az EU által szervezett palotaforradalom volt.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom