Krónika

Tragikus: Többen meghaltak az Egyesült Államokban kialakult újabb tornádókban

Az Oklahoma államot sújtó tornádók több településen szinten teljesen megsemmisítettek épületeket

Az Egyesült Államok Oklahoma államában négyen meghaltak és legkevesebb száz ember sérült meg tornádók miatt – közölték a helyi hatóságok vasárnap, miután pénteken Nebraska és Iowa államban okoztak rendkívüli károkat szélviharok. A legsúlyosabb károkat Sulphur kisvárosban okozta a forgószél, amely a belváros nagy részét letarolta. Egy halálos áldozatot egy helyi bár romjai között találtak.

Tragikus: Többen meghaltak az Egyesült Államokban kialakult újabb tornádókban
Tornádó pusztított az Egyesült Államok középnyugati részén, a természeti katasztrófa pusztítás hozott magával
Fotó: AFP/Getty Images/Getty Images North America/Brett Carlsen

Kevin Stitt, kormányzó a helyszínen „hihetetlen pusztításként” írta le a látványt, és arról is beszámolt, hogy csak a településen harminc ember sérült meg, az állam teljes területén pedig mintegy száz embert kellett sérülések miatt ellátni, amelyeket a visszahulló törmelékek, vagy összedőlő épületek okoztak.

Holdenville városban két ember vesztette életét a forgószél miatt, ami ott tucatnyi házat döntött romba, míg a negyedik halálos áldozatot egy autópálya közelében érte a szerencsétlenség, hogy pontosan miként, azt egyelőre nem közölték.

A tornádók mellett a viharral járó heves esők további károkat okoztak, és mintegy húszezer háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás.

Oklahoma államon kívül –, ahol összesen több tucat helyen alakult ki tornádó –, Texas, Kansas, Missouri, Arkansas államokon is heves esőkkel vonult át a viharzóna szombaton és vasárnap.

Pénteken Nebraska és Iowa államban okozott súlyos károkat a viharos időjárás, számos helyen tornádókkal. A Nebraska állambeli Omaha közelében okozta a legnagyobb pusztítást a vihar, ahol számos lakóház semmisült meg, valamint egy üzemépület is részben összedőlt, ahol hetven ember tartózkodott. Az illetékesek „csodával határos szerencsének” mondták, hogy senki nem halt meg, és csak három embert kellett ellátni sérülésekkel.

Nebraska és Iowa kormányzója is államának a katasztrófa sújtotta területére látogatott, és mindketten bejelentették, hogy a károk felszámolásához és az újjáépítéshez a szövetségi kormány segítségét kérik.
A meteorológusok szerint a Nebraskában kialakult legerősebb tornádó helyenként 250 kilométeres óránkénti sebességet meghaladó széllökésekkel haladt.

Kapcsolódó írásaink