Krónika

Halálosan megfenyegették a főkrampuszt

A holland színész egy tévéműsorban félreérthetően fogalmaztott a Mikulás ajándékaival kapcsolatban

Halálos fenyegetéseket kapott Niels van der Laan holland színész, aki az ünnepi Mikulás (Sinterklaas) műsorban a „főkrampusz” szerepét játssza – írta pénteken a Dutchnews hírportál.

Halálosan megfenyegették a főkrampuszt
Niels van der Laan holland színész a főkrampusz szerepében
Fotó: Facebook/sint.weetjes

A műsor egy holland gyerekeknek szóló televíziós „híradó”, amely minden évben a Mikulás érkezése előtt pár héttel indul, és fikciós történetként mutatja be a készülődést az ünnepre. A fenyegetések azt követően érkeztek, hogy a „híradó” egyik epizódjában Van der Laan arra utalt: ha a Mikulásnak nem jut ideje minden ajándékot beszerezni, a szülők segíthetnek ebben. A megjegyzést többen úgy értelmezték, hogy a szereplő kétségbe vonta Mikulás létezését, és ezzel „elárulta a titkot és tönkretette a varázst”.

Merel Westrik műsorvezető egy televíziós beszélgetésben elmondta: a színész több „agresszíven megfogalmazott” halálos fenyegetést is kapott. A műsorszolgáltató nem közölte, tett-e feljelentést az ügyben, illetve érintett-e más szereplő is hasonló támadásokban. Sinterklaas a holland és flamand kultúra egyik legfontosabb ünnepi alakja, amely a Mikulásnak felel meg, de külön hagyományrendszerrel, saját ünnepnappal és szokásokkal rendelkezik.

A holland tradícióknak megfelelően a Fekete Péter – a „krampusz” – koromfeketére mázolt arcú figura, a Mikulás segédje. Az ünnep az elmúlt években a jobboldali és baloldali csoportok kulturális vitáinak középpontjába került, főként a Fekete Péter diszkriminatívnak vélt alakjának visszaszorítása miatt.

Kritikusai úgy vélik, hogy a fekete bőrű emberek negatív sztereotípiája, és a hétköznapi rasszizmus szimbóluma. Egyesek véleménye szerint a fekete bőrű állampolgárok közül sokan a rabszolgaság örökségeként értelmezhetik a feketére festett arcú, afroparókás, jelmezbe öltöztetett figurát.

Kapcsolódó írásaink