Krónika
Peruban többen meghaltak és eltűntek egy földcsuszamlást követően
Az áldozatok többsége az őslakos közösségekhez tartozik

Az eset hétfő hajnalban történt az Iparía kikötőben, az Amazonas-vidéki Ucayali régióban, ahol megkezdődött az esős évszak.
Az egyik hajó a regionális főváros, Pucallpa kikötőjéből érkezett, fedélzetén 65 utassal, akik elszigetelt őslakos közösségekhez tartottak. A másik hajó üres volt.
„Tizenkét halálos áldozat van” - nyilatkozott telefonon az AFP francia hírügynökségnek Patrich Pantoja, a regionális egészségügyi ügynökség igazgatója, hozzátéve, hogy „kezdetben 20 sérültünk volt, akik már elhagyhatták a kórházat”. „Mintegy 30-36 ember eltűnt” - tette hozzá. Az áldozatok többsége az őslakos közösségekhez tartozik.
Az UTV Noticias csatorna által sugárzott felvételeken több ember látható, akik kétségbeesetten futnak a folyó homokos partján, miközben bőröndök és áruk sodródnak a vízben. „Hatalmas földcsuszamlás történt, és a hajó gyorsan elsüllyedt. Az emberek az ablakokon keresztül menekültek ki” - nyilatkozott az egyik túlélő a helyi Comunidad Nativa Puerto Belén en Iparía weboldalon.
