Krónika
216 milliót csalt ki egy özvegytől a kamu Jason Momoa
A mesterséges intelligenciát is bevetették

Egy brit asszony 216 millió forintnak megfelelő 500 ezer fontot veszített, miután internetes csalók elhitették vele, hogy romantikus kapcsolatba került egy hollywoodi sztárral. Az idős asszony öt évtizednyi házasság után veszítette el a férjét, a közösségi médiában követni kezdett egy Jason Momoa rajongói oldalt, egy idő után pedig a színész nevében üzeneteket kezdtek írogatni neki a bűnözők – írja az Origo.
A meggyőzés érdekében még mesterséges intelligenciával generált videókat is küldtek az asszonynak, amelyek illetéktelenül visszaéltek a színész képmásával és hangjával.
Ezt követően kezdődött a csalás érdemi része, a netes bűnözők elkezdtek különféle ürügyekre hivatkozva pénzt kéregetni az asszonytól. A hamis Jason Momoa azt magyarázta, hogy szeretné felépíteni az álmaik otthonát vagy ajándékot akar venni a lányának, csak kölcsönre lenne szüksége, mert filmes projektekben van lekötve a pénze.
Egy alkalommal azt is elhitették a nővel, hogy Jason Momoa lányával chatel, aki szerint a valófélében lévő szülei a házon veszekednek. Házasságkötési okiratra van szükségük, hogy az apjáé maradjon az ingatlan. Ennek az állítólagos költségét is kifizettették az áldozattal.
A csalók végül félmillió fontot húztak ki az idős nőből, az óriási vagyon egy családi ház eladásából származott.
A rendőrség szerint a Jason Momoát felhasználó romantikus csalások az elmúlt hónapokban több áldozatot is szedtek az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban, egy másik idős angol asszonytól 35 millió forintnak megfelelő 80 ezer fontot loptak el ugyanezzel a módszerrel.
