Krónika
Világszerte több millió embert fenyeget éhínség
A menekültek élelmiszersegélyezése „az összeomlás szélén áll”

Az ENSZ két, római székhelyű ügynöksége által közzétett közös jelentésben felhívják a figyelmet arra, hogy több országban, például Haitin, Jemenben és Maliban fenyeget katasztrofális következményekkel járó élelmiszerhiány, hat országban – Afganisztánban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Mianmarban, Nigériában, Szomáliában és Szíriában – pedig „súlyos aggodalomra” ad okot a helyzet.
A jelentés összeállítói emellett hangsúlyozták azt is, hogy a megcsappant támogatások miatt a többi között csökkenteni kényszerültek a leginkább rászorulók ételadagjait, kiemelve, hogy a menekültek élelmiszersegélyezése „az összeomlás szélén áll”.
A szervezetek – miközben további támogatásokért folyamodtak – azt közölték, hogy idén október végéig mindössze 10,5 milliárd dollár folyt be hozzájuk abból a 29 milliárdból, amelyre becslések szerint szükségük van a leginkább kiszolgáltatott csoportok támogatásához. „Az éhínség megelőzése nem pusztán erkölcsi kötelesség, hanem a hosszútávú béke és stabilitás irányába tett bölcs befektetés is” – jelentette ki a Qu Dongyu, a FAO főigazgatója, a békét az élelmiszerbiztonság egyik előfeltételének nevezve.
Aláhúzta: az ételhez való jog alapvető emberi jog. A két ügynökség régóta legnagyobb donorjának számító Egyesült Államok Donald Trump ismételt hivatalba lépése óta csökkentette a külföldre szánt segélyek összegét, több más jelentősebb donorország pedig hasonló lépéseket tett, illetve helyezett kilátásba.
