Krónika

Vádat emeltek a drogdíler ellen, akit FBI segítséggel fogtak el

Fegyház, pénzbírság, részleges vagyon elkobzás várhat rá

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyház- illetve pénzbüntetés kiszabását, valamint vagyonelkobzást indítványozott egy kábítószert áruló férfira, akit az amerikai hatóságokkal együttműködve fogtak el magyar nyomozók.

Vádat emeltek a drogdíler ellen, akit FBI segítséggel fogtak el
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/dpa Picture-Alliance/dpa Pool

A Fővárosi Főügyészség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, hogy a 36 éves férfi 2021 és 2023 között kábítószerrel kereskedett, méghozzá közvetítőként: vevőként nagy tételben vásárolt, és azt azonnal el is adta, így nem tartott fenn árukészletet, hanem közvetlenül a vevőkhöz kézbesíttette a kábítószert.

A tranzakciókat az internet hagyományos keresőprogramjai által nem listázott, titkosított kapcsolatok sorából kiépített, és így vissza nem követhető, az úgynevezett darknet virtuális piacterein hajtotta végre. A vádlott ebben az időszakban törvényes jövedelemmel nem rendelkezett, megélhetését az illegális tevékenységből bitcoinban befolyt, majd euróra átváltott bevételből fedezte - írták.

A férfi csaknem ezer kábítószer-adásvételt bonyolított, a megrendelések és a szállítások az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Szerbia, Ausztrália, Belgium, Svédország, Szaúd-Arábia, Olaszország, Anglia, Csehország, Franciaország, Németország, Ausztria, Írország, Észtország és Spanyolország területéről és területére történtek. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) felfigyelt a férfira, azonosította, majd az amerikai és magyar kibernyomozók együttműködve előkészítették az elkövető elfogását.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2024 júniusában csapott le a férfira. A Fővárosi Főügyészség a férfit jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmével vádolta meg, vele szemben fegyház- és pénzbüntetés kiszabását, valamint 76 millió forint erejéig, köztük ingatlan tulajdoni hányadára nézve is vagyonelkobzást indítványoz - áll a közleményben.

Kapcsolódó írásaink