Krónika
Sok a a rejtély a holtan talált főorvosnő ügyében
Nagy erőkkel zajlik a vizsgálat

Egy szegedi kutatómentő szerint az ügyben egyértelműen felmerül az emberi felelősség és hanyagság kérdése. A főorvosnőt kereső mentőcsapat vezetője a történtekkel kapcsolat elmondta, a helyszín, ahol rábukkantak, olyan volt, „mint egy szellemváros – elhagyatott, benőtt, hideg és nyomasztó”.
A Délmagyar beszámolója szerint azonban a halál pontos okát csak a hatósági boncolás tisztázhatja. Emlékeztettek arra is, hogy a rendőrség szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja, de a vizsgálat még tart.
Az Origo összeállításában egy szegedi kutatómentőt idézve arról is írt, hogy az ügyben több kérdés is felmerül. Barát László ezek közül néhányat, fel is tett. Például, kíváncsi volt arra, hogy
- miért csak órákkal az eltűnés észlelése után vetettek be nyomkövető kutyákat,
- továbbá, érthetetlennek nevezte, hogy a főorvosnőt órákig nem találták meg, pedig a helyszín csak húsz percre van a klinikától.
De Barát szerint az is nehezen magyarázható, hogy a frissen műtött orvosnő egyedül fel tudott öltözni és elhagyni a klinikát a műtét utáni megfigyelés idején. A kutatómentő úgy vélte, hogy az ügyben egyértelműen felmerül az emberi felelősség és hanyagság kérdése.
„Az, hogy kora hajnalban ment el, azt feltételezi, nem tervezte előre, hogy önkényesen távozik” – olvasható a cikkben.
A főorvosnő évek óta küzdött gerincproblémákkal, korábban denevérpaddal próbált javítani állapotán, de a fájdalmai nem enyhültek. Az őt jól ismerők szerint a hosszan tartó betegség rányomta a bélyegét a hangulatára, az addig életvidám doktornő elveszítette korábbi lendületét és életkedvét.
