Krónika

Szellem vezette a villamost Aradon

A szerelvény egy utasokkal teli másik villamossal ütközött

Hét ember megsérült szerdán Aradon egy balesetben, miután egy villamos villamosvezető nélküli indult el a telephelyről és kevéssel utána egy másik, utasokat szállító járműnek ütközött - közölte az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Szellem vezette a villamost Aradon
Képünk illusztráció
Fotó: NurPhoto via AFP/Artur Widak

A villamosbaleset a partiumi város egyik megállójában történt, miután egy régi gyártmányú villamos úgy gurult ki a telephelyről, hogy nem ült benne villamosvezető. A jármű mintegy 500 métert haladt, mielőtt egy másik, ugyanazon a vonalon közlekedő, utasokkal teli villamosba ütközött egy megállóban. A baleset nyomán hét személyt kellett orvosi ellátásban részesíteni, köztük egy kiskorút - közölte az ISU.

A tájékoztatás szerint a balesetben egy gépkocsi is érintett volt. Az aradi közszállítási vállalat igazgatója, Claudiu Godja az Agerpres román hírügynökségnek elmondta: a gazdátlan villamos azután indulhatott el a telephelyről, hogy a villamosvezető leszálláskor véletlenül megérintette a hajtókart. A balesetben mindkét jármű megrongálódott - közölte a vállalat. A rendőrség vizsgálatot indított a baleset pontos körülményeinek a tisztázására.

Kapcsolódó írásaink