Krónika
Jön a III. világháború?
Nostradamus jóslatai hátborzongatóak

Úgy tűnik, Nostradamus látomásai a „világ csendes összeomlásáról” a mai korra is kísértetiesen ráillenek – írja a Metropol.
A jós egyik legnyugtalanítóbb jövendölése szerint
„Amikor Mars uralja útját a csillagok között, emberi vér hinti meg a szentélyt”.
Ezt a mondatot a mai értelmezők egy lehetséges harmadik világháború előjelének tartják.
A „három tűz keleten” kifejezést Ázsia felemelkedésére, míg „a Nyugat elnémuló fényét” Európa és Amerika befolyásának lassú hanyatlására értelmezik.
A geopolitikai feszültségek ezt a képet csak erősítik: a Tajvani-szorosban gyülekező háborús árnyék, az ukrajnai konfliktus elhúzódása, és a NATO–Oroszország közötti ellentétek mind alátámasztják a jóslat hangulatát. A RAND Corporation és az Atlantic Council felmérései szerint akár 30 százalékos esély is van egy globális háború kitörésére 2026-ig.
Nostradamus egy másik látomása szerint „tűzgolyó zuhan az égből, sorsot hozva a világra”, amit egyesek aszteroidabecsapódásként, mások atombombaként értelmeznek – az emberi tudomány és végzet „kozmikus táncaként”. A jós arról is írt, hogy a háborúk kimerítik az országok erőforrásait, a katonák fizetés helyett „bőrérméket” és „holdjelű rézpénzt” kapnak majd – sokak szerint ez a jelenlegi gazdasági válságok és háborús finanszírozási nehézségek baljós előképe.
A francia látnok járványokat és klímakatasztrófákat is megjövendölt: „a múlt pestise újra visszatér”, vagy „A világ kertje, a hegyek városa mellett mérgezett vízbe merül” – amit a mai kutatók az Amazonas-vidék és Brazília környezeti pusztulásával hoznak összefüggésbe.
A 2025-re vonatkozó sorok szerint a világot nemcsak háborúk, hanem egy titokzatos új vezető felemelkedése is várja, aki egy „vízi birodalom” ura lehet.