Krónika

Expresszvillamos és járatsűrítés Budapesten

A Keleti pályaudvar lezárása miatt új közlekedési megoldások lépnek életbe

Expresszvillamossal és járatsűrítésekkel segíti a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a közlekedőket a Keleti pályaudvar augusztus 25. és szeptember 20. közötti lezárása idején – tájékoztatta a BKK pénteken az MTI-t.

Expresszvillamos és járatsűrítés Budapesten
A BKK arra kéri az utasokat, hogy utazás előtt tájékozódjanak a BudapestGO alkalmazásban
Fotó: MH-archív/Katona László

A közleményben emlékeztettek arra, hogy a pályaudvar ebben az időszakban – felújítás és karbantartás miatt – egyáltalán nem indít és nem fogad vonatokat, a MÁV járatai másik fővárosi állomásokra érkeznek és indulnak. Ezért ebben az időszakban számos fővárosi járaton a vonatokra érvényes jegyekkel, bérletekkel is lehet utazni.

A legfontosabb állomások, amelyek fogadják és indítják ebben az időszakban az utasokat a Nyugati pályaudvar, Kelenföld, Kőbánya felső, illetve Kőbánya-Kispest vasútállomás – tették hozzá.

Azt írták, hogy a BKK vonatpótló expresszvillamost indít 37E jelzéssel a Blaha Lujza tér és Kőbánya felső vasútállomás között, mert számos vonat, így például a hatvani és szolnoki személyvonatok, az Agria és Mátra IR vonatok a Keleti pályaudvar helyett csak Kőbánya felsőig közlekednek, illetve onnan indulnak. A 37E járat kizárólag a fontosabb megállóhelyeken áll meg, így 3-4 perccel rövidebb a menetidő, továbbá a 37-es, és a 37A jelzésű szerelvényekkel együtt 3-5 percenként közlekednek a járatok a vonalon.

A BKK dolgozik egy „villamosgyorsítási program megvalósításán” is. A program keretében a lámpaprogramokat a villamosokhoz hangolják, új, korszerű váltóállítási technológiákat vezetnek be, felülvizsgálják a megállókiosztást, és lehetőség szerint megszüntetik a kényszerű vagy indokolatlan sebességkorlátozásokat – ismertették.

A MÁV-csoport vonatpótló autóbuszokat indít a Puskás Ferenc Stadion és Kőbánya felső vasútállomás között, amelyek rendkívül gyakran közlekednek. Kőbánya felsőnél a pótlóbuszok az Albertirsai út felőli oldalra érkeznek, és onnan indulnak. Továbbá a Keleti pályaudvar lezárása miatt az M2-es metró szeptember 1-jétől hétköznapokon, a reggeli csúcsidőszakban sűrűbben közlekedik – fűzték hozzá.

A közlemény szerint a Keleti pályaudvar lezárása alatt a következő BKK járatokon és szakaszokon érvényesek a MÁV vasúti jegyek és bérletek: az M2-es metrón az Örs vezér tere és a Keleti pályaudvar között, az M3-as metrón a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között, illetve az M4-es metró teljes vonalán; a 37, 37A, 37E villamosokon a Blaha Lujza tér és Kőbánya felső között, továbbá a 10-es autóbusz teljes vonalán.

A 97E, 161, 161A, 161E, 168E, 169E autóbuszokon Rákos vasútállomás és az Örs vezér tere között, a 901-es és a 918-as autóbuszon Kelenföld vasútállomás és a Puskás Ferenc Stadion között, a 956-os és a 990-es autóbuszon pedig a Keleti pályaudvar és Rákos vasútállomás között – sorolták.

A BKK arra kéri az utasokat, hogy utazás előtt tájékozódjanak a BudapestGO alkalmazásban, valamint a MÁV-csoport weboldalán – olvasható a BKK közleményében.

Kapcsolódó írásaink