Krónika
2030-ig teljesen átalakul a külhoni ösztöndíj-rendszer
Egy új ösztöndíj bevezetésén is dolgoznak

Az államtitkár a Felsőoktatási kihívások a Kárpát-medencében - Egyetem 2030 címmel rendezett kerekasztal-beszélgetésen elmondta: megerősítik a Makovecz Programot, amely a Kárpát-medencei magyar egyetemek közötti kapcsolattartását szolgálja. Emelni szeretnék a Collegium Talentum programban résztvevő doktori ösztöndíjasok számát és a támogatási összeget egyaránt.
Változásként említette, hogy amikor magyarországi tanulmányokat folytat egy külhoni fiatal, akkor az adott régió egyetemeihez mérten támogatnák, azaz az a prioritás, hogy ha elérhető egy képzés a külhoni egyetemen, akkor ott tanuljanak a fiatalok. Elvárásként jelenik majd meg a magyarországi tanulmányokat követő visszatérés a szülőföldre - jelezte.
Kitért arra is, hogy emellett egy új ösztöndíj bevezetésén dolgoznak, ami a "Székely bicskás" munkacímen fut, és azok a nagyon tehetséges külhoni magyar fiatalok részesülhetnek majd benne, akik felvételt nyernek az adott ország valamely legerősebb egyetemére. Itt is az a cél, hogy a legjobban képzettek hazatérve, a saját közösségüknek adják vissza a tudásukat - húzta alá.
Rámutatott: az Egyetem 2030 program fő célja, hogy legyen egy magyar egyetem a világ top 100 egyeteme között, és legyen több magyar intézmény Európa Top 100-as egyetemei között. Kiemelte: a felsőoktatási rangsorok a hallgatókról szólnak, arról, hogy olyan oktatást, kutatási lehetőségeket, hallgatóbarát megközelítést kapjanak, amiből aztán sikert tudnak kovácsolni, karriert tudnak építeni. Ennek egyes lépéseit "szálazzák szét" a programban - mondta, kiemelve: a teljesítményorientáción, a teljesítményfinanszírozáson keresztül az egyetemekkel együttműködésben szeretnénk a programot felépíteni.
A külhoni lába az Egyetem 2030 programnak a külhoni magyar egyetemek fejlesztését, fejlődését célozza, azt szeretnénk elérni, hogy tovább erősödjenek ezen intézmények.
A cél, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola jövőre, amikora a névadó születésének 350. évfordulóját ünneplik, egyetemmé váljon, illetve, hogy az erdélyi Sapientia Egyetem a székhelye szerinti ország magánegyetemei között a legjobb tízbe kerüljön. A magyar kormány minden ehhez szükséges támogatást biztosítani kíván - mutatott rá.
Varga-Bajusz Veronika kiemelte: a külhoni magyar felsőoktatás minél szélesebb körű támogatása a cél, az, hogy minden területen legyen magyar nyelvű oktatás, ahol van kellő számú fiatal. Afelé tolódik a támogatás, hogy a szülőföldön maradást szolgálják - rögzítette.
Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselője arról beszélt, hogy új helyzetet eredményezett a 2023-as felsőoktatási törvény, eszerint azokon a szakokon, ahol nincs anyanyelvi képzés, kötelezően előírták az állami egyetemeken, hogy elkülönített helyeket biztosítsanak a kisebbségek számára. Ez azért is fontos számukra, mert miközben 6,5 százaléknyi magyar él Romániában, az erdélyi magyar közösségen belül a felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma 4-4,2 százalék között mozog, és szignifikáns különbség van a sikeres középiskolai érettségit tevő román és magyar diákok száma között. Külön lehetőségként jelölte meg a duális képzést, ha az elkövetkező időszakban a vállalkozói szférát és a felsőoktatást összekapcsolják, az óriási lehetőséget jelent a fiatalok szülőföldön tartására.
Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke kiemelte: az ungvári egyetemet az ukrán állam csak minimális összeggel támogatja, a magyar képzési programot az ösztöndíj-rendszeren keresztül a magyar állam biztosítja.
Üdvözölte a Makovecz Programot, amelynek segítségével hallgatóiknak is lehetőségük van külföldön tanulni. Ezzel a háború miatt főként a női hallgatók tudnak most élni - jegyezte meg. Kitért arra is: a főiskola a saját bázisának megerősítése érdekében kérte a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs bizottságtól az akkreditációt, azaz Magyarországon is bejegyzett intézménynek számítanak. Jelezte, kezdeményezték azt is, hogy a főiskola egyetemmé válhasson.
Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa kiemelte: bár az oktatási rendszerek eltérnek egymástól, nagyon sok magyarországi fiatal legálisan tud elvégezni romániai egyetemeken különböző képzéseket. Ez így már egy szép Kárpát-medencei magyar oktatási tér - fogalmazott. Kijelentette: az oktatás a legfontosabb kollektív jog.