Krónika

Meglepetéseket tartogat az időjárás

Kettészakad az ország

A HungaroMet szerint a következő napokban látványos hőmérsékleti kontraszt alakul ki: míg délkeleten perzsel a nap, addig északnyugaton záporok, zivatarok hozhatnak átmeneti enyhülést. A hőség fokozódik, sokfelé 35 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.

Meglepetéseket tartogat az időjárás
Kettészakad az ország, egyik felén kánikulai hőség, míg másik felén viharok lesznek a főszereplők
Fotó: AFP/Julie Sebadelha

Ma is folytatódik a napos, döntően száraz idő, de hajnalban, reggel az északnyugati tájakon, késő délután este az Alpokalján lehet egy-egy zápor, esetleg zivatar.

Az északnyugati, nyugati szél ismét többfelé megélénkül.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 30 és 35 fok között valószínű.

Késő este 20 és 28 fok közé csökken a hőmérséklet – írja előrejelzésében a HungaroMet.

Milyen idő lesz a következő napokban?

A következő napokban nagy hőmérsékleti kontraszt alakul ki északnyugat és délkelet között, emellett pedig fokozódik a hőség. Elszórt jelleggel záporok, zivatarok hozhatnak átmeneti felfrissülést.

Csütörtökön marad a derűs, gomolyfelhőkkel tarkított időjárás. Záporok, zivatarok legfeljebb északnyugaton alakulhatnak ki. Helyenként akár a 38 fokot is elérheti a forróság.

Pénteken a napos periódusokat egyre több gomolyfelhő zavarhatja meg, helyenként kialakulhat zápor vagy zivatar. Délután feltámadhat az északnyugati szél, és viharossá is erősödhet. Akár 32 fok is lehet a maximum.

Szombaton gyakran erősen felhős lesz, több helyen előfordulhat zápor, zivatar.

Intenzív csapadék, felhőszakadás, jégeső sem kizárt. A hőmérséklet 32 fok körül alakul.

Vasárnap változékony marad az idő, elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok. A nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között ingadozik – írja a Köpönyeg.

Kapcsolódó írásaink