Krónika

Barátai dobják össze a pénzt Schmuck Andor temetésére

Ekkor búcsúznak a politikustól

A mindig mosolygós politikus halála az egész országot megrázta.

Barátai dobják össze a pénzt Schmuck Andor temetésére
Schmuck Andor
Fotó: Facebook/Schmuck Andor

Napra pontosan egy hete, július 14-én érkezett derült égből a villámcsapásként a megrendítő hír: Schmuck Andor 54 éves korában elhunyt.

A mindig jókedvű, örök optimista politikusról köztudott volt, hogy súlyos beteg, hiszen márciusban ő maga jelentette be A Nagy Duett stúdiójában, hogy életmentő kezelésre szorul. Andor húsvét előtt járt mintavételen, az akkori eredményei sem voltak már biztatóak. Ő azonban nem adta fel, rendíthetetlenül hitt a gyógyulásban.

„Egyesek szerint az eredmény, akikkel beszéltem, azt mondták nem jó. Én meg azt mondom, hogy jó. Mert ugye van egy nagyon nagy dolog: én vagyok meg a legyőzendő kór. Ebből a dologból egy-egyre nem tudunk kijönni, tehát vagy én győzök, vagy a kór! Ezért gondoltam megcsinálom a bakancslistámat. Egyetlen egy sor, ami kimaradt. Az pedig nem más, minthogy a Száztagúval énekeljek, és ez most valóra válik” - nyilatkozta Schmuck Andor betegsége kapcsán a Tények Plusznak áprilisban.

Schmuck Andor halála így is mindenkit megrázott. Holttestét a Tisztelet Társasága belvárosi irodája felett kialakított lakrészben találták meg a tűzoltók. Ők törték rá az ajtót, miután a barátai sem tudták elérni. A rendőrség lezárta a környéket és órákon át helyszíneltek. Később kiderült, a lakásból különféle tárgyakat vittek el további vizsgálatra, köztük egy kólásüveget is.

Fodor Zsóka megszólalt Schmuck Andor temetéséről

Fodor Zsóka sokáig a fogadott fiaként tekintett a politikusra, bár kapcsolatuk néhány éve váratlanul megszakadt.

Az ország Magdi anyusa most a Borsnak elmesélte, valóságos összefogás alakult, hogy eltemessék Schmuckot, akinek már évek óta megvan a sírja a Fiumei úti sírkertben.

„Öten, hatan már jelentkeztek, hogy beszállnak a temetés költségeibe. Többek között természetesen a Tisztelet Társasága és Andor bátyja. Én úgy éreztem, nem nyugszom, magamra akartam vállalni a teljes költséget, de így, az összefogás tudatában csatlakoztam a többi segítő szándékú baráthoz. Augusztus közepén lesz a temetés, de még várni kell a boncolás eredményére” - közölte Fodor Zsóka, aki azt is elárulta, a lakrészt Andor halálakor lezárták, azóta sem lehet bemenni a tragédia helyszínére.

Schmuck Andor halála után a Bors arról számolt be, hogy a politikus mesés vagyona talán nem volt más csak illúzió, részben azért, mert minden forintját jótékonyságra, rászorulók megsegítésére fordította. Az viszont mindenképp felvet néhány kérdést, hogy miért kellett összefogniuk a barátoknak Schmuck Andor temetése miatt...

Kapcsolódó írásaink