Krónika
Egy budapesti nő öszeveszett a barátjával, majd kiült a Soroksári út közepére
Végül elgázolták

Különös baleset történt május 20-án, kedd este a IX. kerület Soroksári út és a Timót utca kereszteződésénél. Egy pár összeveszett az utcán, majd a 18 éves nő furcsa döntést hozott: besétált a többsávos út középső sávjába és ott, kezében a telefonjával leült a földre. A jelenet tragédiába torkollott, egy autós elgázolta.
Több autó, illetve egy kamion is ki tudta még kerülni az aszfalton ücsörgő lányt, azonban egy sofőr nem vette észre időben a nőt, ezért nem tudott már megállni és elütötte.
A nő több métert repült az ütközés következtében. A szemtanúk azonnal tárcsázták a segélyhívót. Több mentő, rendőr és tűzoltó is érkezett a helyszínre. A mentősök kérdésünkre elmondták, hogy a fiatal nőt súlyos sérülésekkel vitték kórházba – írta meg a Metropol.
A rendőrség az esettel kapcsolatban a Metropolnak elmondta, hogy május 20-án 22 óra körül érkezett hozzájuk bejelentés a Soroksári utca–Timót utca kereszteződésénél történt balesetről, illetve hozzátették, hogy a BRFK büntetőeljárásban vizsgálja a baleset körülményeit.
Senki sem érti, hogy miért ült le az útra, miután párjával összeveszett
A szörnyű balesetről több posztot is megosztottak a közösségi médiában, köztük a Baleset-infó. A kommentelők többsége nem érti, hogy a lány miért döntött úgy, hogy besétál egy forgalmas, többsávos út közepére és ott leül. Sokan azzal kapcsolatban is megdöbbenésüket fejezték ki, hogy miért nem segített senki a lánynak: elsősorban a barátja, vagy akár azok a sofőrök, akik szemtanúi voltak az esetnek és még időben ki tudták kerülni az aszfalton ülő nőt.