Krónika

Sorsdöntő pillanat előtt az emberiség?

A Cambridge-i Egyetem kutatói vizsgálják az „eddigi legerősebb bizonyítékot” a földön kívüli élet létezésére

Az „eddigi legerősebb bizonyítékot” találták a Cambridge-i Egyetem kutatói a földönkívüli élet létezésére a Földtől 124 fényévre található K2-18b exobolygó tanulmányozása során – derült ki a kutatást vezető intézet csütörtöki beszámolójából.

Sorsdöntő pillanat előtt az emberiség?
A kutatók olyan vegyi anyagokat találtak, amelyeket a Földön olyan egyszerű organizmusok állítanak elő, mint a tengeri fitoplankton és a baktériumok (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Science Photo Library/AAT/Science Photo Libra/Sakkmesterke

A tájékoztatás szerint a bolygó atmoszférájában kutatók – a James Webb űrteleszkóp segítségével – olyan vegyi anyagok nyomaira bukkantak, amelyeket a Földön olyan egyszerű organizmusok állítanak elő, mint a tengeri fitoplankton és a baktériumok.

Nikku Madhusudhan, az egyetem csillagászati intézetének vezetője a BBC-nek adott interjújában úgy vélekedett, ha sikerül bebizonyítani, hogy van élet a K2-18b-n, azzal tulajdonképpen azt bizonyítják, hogy az élet a galaxis más részein is gyakori lehet, hozzátéve, ha a feltételezés valós – amelyet két éven belül már tudni fognak –, „akkor a bolygó akár hemzseghet is az élettől”.

A csillagászok mindazonáltal a közeljövőben további vizsgálatokat végeznek azzal kapcsolatban is, hogy a vegyületek – dimetil-szulfid (DMS) és dimetil-diszulfid (DMDS) – létrejöhetnek-e nem biológiai úton olyan koncentrátumban, amelyben az exobolygón felfedezték. Madhusudhan azonban hozzátette, hogy az ezen anyagok az exobolygó atomszférájában észlelt koncentrátuma több ezerszer magasabb a Föld atomszférájában lévőnek.

Az exobolygó a Földnél 8,6-szor nagyobb tömegű és 2,6-szor nagyobb.

A megfigyelések elérték a statisztikai relevanciának azt a szintjét, amely alapján megállapítható, hogy mindössze 0,3% a valószínűsége annak, hogy véletlenszerűen történtek. Ahhoz, hogy az észlelést tudományos felfedezésként fogadják el, a megfigyeléseknek át kellene lépniük azt a küszöböt, amely alapján a véletlen valószínűsége 0,00006 százalék alatt marad.

A Kepler űrtávcső által 2015-ben felfedezett égitesten – amelyen a hőmérséklet vélhetően kedvező lehet az élet kialakulásához és vizet is tartalmaz – vízgőzre utaló nyomokat is találtak, két éve pedig már kimutatták a DMS, illetve metán és szén-dioxid jelenlétét is az atmoszférában.

Az ezzel kapcsolatos vizsgálatokat a kutatók a The Astrophysical Journal Letters című tudományos magazinban tették közzé.

Kapcsolódó írásaink