Krónika

Gyász: elhunyt Nagy Ervin filozófus, publicista

A Magyar Hírlapban is rendszeresen publikáló újságíró 47 évet élt

Nagy Ervin tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. 2003-tól aktívan politizált, 2005–2006-ban főszerkesztő-helyettese volt a Kárpát-medencei Magyarok Lapjának. Alapítója, alelnöke, majd választmányi elnöke volt a Jobbiknak. 2006-ban a Harmadik út – MIÉP–Jobbik-szövetség képviselőjelöltjeként indult a XII. kerületi választókörzetben. A pártból 2008-ban több alapítótársával együtt kilépett, mivel nem értett egyet az irányvonalával – közölte a Mandiner.

Gyász: elhunyt Nagy Ervin filozófus, publicista
Életének 47. évében elhunyt Nagy Ervin filozófus, író, újságíró
Fotó: MH-archív/Purger Tamás

Nagy Ervin a XXI. Század Politikai Intézet kutatója, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem Filozófia Tanszékének előadója is volt. Szerzője A liberalizmus illúziói könyvnek, valamint az Omladozó téveszmék című esszégyűjteménynek. Társszerzőként közreműködött a Tiszta szívvel 1956-ban című kötet kiadásában.

Három gyermeke született. Erdélyi árvaházak kitüntetett anyagi támogatója volt.

2010 óta rendszeresen publikált a Magyar Hírlap, a Pesti Srácok, valamint a Mandiner hasábjain. 2018 óta a Hír TV vitaműsorainak állandó szereplője, 2024-től a Mandiner újságírója volt.

Emlékét kegyelettel megőrizzük.

Kapcsolódó írásaink