Krónika

Száguldás, Porsche, szerelem

Rengeteg sofőr fittyet hányt tavaly a sebességkorlátozásra

Rengeteg sofőr fittyet hányt tavaly a sebességkorlátozásra. Büntetőpont és kőkemény bírság is járt 2024 legtempósabb gyorshajtóinak. Mutatjuk, kik kerültek fel az országos top 10-es gyorshajtás listára. Az egyik győri száguldozó a második helyig nyomta a gázt – írta meg a kisalfold.hu.

Száguldás, Porsche, szerelem
A rendőrség folyamatosan ellenőrzi az utakat, megéri szabályosan közlekedni
Fotó: police.hu

Sokaknak a megengedett legnagyobb sebesség csak tájékoztató jellegű, nem pedig szabály. A gyorshajtás évről évre a közlekedés egyik legnagyobb problémája, és ez alól a 2024-es év sem volt kivétel.

Gyűjtötte a pontokat, mint az F1-ben

Az első helyezett egy Ferrari 458 Spider sofőrje volt, akit először január 4-én reggel, a 21-es főút Pásztó melletti szakaszán mérték be, ekkor a sofőr a megengedett 110 helyett 226 km/h-val repesztett.

Az 570 lóerős sportautóval a forgalom miatt másodpercekkel később lassítania kellett, így a rendőrök meg is állították, és kiszabták a sofőrre a sebességtúllépésért járó, jogszabályok szerint meghatározott 390 ezer forintos közigazgatási bírságot és a nyolc szabálysértési előéleti pontot.

Még ugyanaznap kora délután, egy másik rendőr Salgótarján belterületén mérte be az autót, amelyet ekkor már más vezetett. A gyorshajtás mértéke kisebb volt: 50 helyett 79 km/h-val hajtott a sofőr, amiért 58 500 forintos közigazgatási bírságot és négy szabálysértési előéleti pontot kapott.

Győri gyors

Május 25-én az esti órákban nagyon sietett egy autós. Rendőrségi traffipax által készített felvétel szerint egy sofőr a megengedett 50 km/h sebesség helyett 148 km/h-val hajtott. Neki is repült a 390 ezer forintos büntetés, ezen felül nyolc büntetőponttal is megjutalmazták.

Több mint a duplájával hajtottak

Ugyan nem taszítja le a trónról az első helyezettet, de szintén kirívó eset volt, amikor az egyik sofőrt a megengedett sebesség több, mint duplájával mértek be Győrben. 50 helyett 110 kilométer per órával közlekedett. A Győri Rendőrkapitányság munkatársai tavaly november 15-én a kora esti órákban Győr belterületén mértek be egy gépkocsivezetőt, aki a megengedett 50 kilométer per óra helyett 110 kilométer per órával közlekedett. A közlekedésrendészeti járőrök a vezetővel szemben gyorshajtás miatt 210 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki, és hat büntetőpontot adtak – számolt be az esetről a weboldalán a rendőrség.

Szintén nagyon drága fotót készítettek a rendőrök Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom határán. A Kisbéri Rendőrkapitányság egyenruhásai augusztus elején sebesség-ellenőrzést hajtottak végre Bakonybánk belterületén. Volt olyan járművezető, aki lakott területen belül 50 km/h helyett 117 km/h-val közlekedett.

18 gyorshajtás néhány nap alatt

Október végén a rendőrség különösen nagy figyelmet szentelt a gyorshajtókra, több mint egy tucatot el is kaptak. A Győri, a Soproni és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának, valamint a Kapuvári Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályának munkatársai október 23-án és 25-én fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzéseket tartottak Győrben és környékén. Elsősorban a közlekedési balesetek megelőzése, valamint a szabálytalanul közlekedők forgalomból történő kiszűrése volt az összehangolt akció célja.

A rendőrök 18 sebességtúllépést rögzítettek, azonban egy esetben regisztráltak olyan kirívó jogsértést, amikor az autóvezető jelentősen átlépte a megengedett legnagyobb sebesség felső határát – írta a police.hu.

Speedmarathon és traffipax visszatartó erővel

Az egész Európát érintő sebességellenőrzési kampányhoz kapcsolódva a magyar rendőrség is Speedmaratont tart minden évben. Tavaly április 19-én 6 és április 20-án 6 óra között figyelték kiemelten az autósokat, amelynek során valamennyi sebességmérő eszközt bevetve próbálták visszaszorítani a gyorshajtást. Győr-Moson-Sopronban az elmúlt évek során több traffipaxot, sebességmérő dobozt helyeztek ki, amely a helyiek szerint visszaszorította a gyorshajtókat. A tavaly életbe lépett és megemelt bírságok is lelassították a forgalmat, de még így is vannak minden évben extra esetek, akik a rendőrség látókörébe kerülnek.

Kapcsolódó írásaink