Krónika

Egész éjszakára a reptéren rekedtek az utasok

A Budapesről induló járat 19 órát késett

A Ferihegyi reptérről eredetileg pénteken délelőtt 11.35-kor indult volna a járat Antalyába, azonban technikai okokra hivatkozva nem indult el időben a gép, amelynek indulását folyamatosan halasztották órákon át – írja az Utazomajom.

Egész éjszakára a reptéren rekedtek az utasok
Jelenleg a Liszt Ferenc reptéren keresztül több mint 130 légikikötővel áll közvetlen összeköttetésben hazánk
Fotó: MH archív/Papajcsik Péter

Az indulás lehetséges időpontját folyamatosan eltolták, először 12:00-ra, majd műszaki hibára hivatkozva közölték, hogy 13:00-kor újabb tájékoztatást adnak. Ekkor átírták 16:00-ra az indulás dátumát. A 140 fős tömeg ekkorra már nem bírta a feszültséget étlen-szomjan. Ekkor kaptak chipset, vizet és egy croissant. 17 óra körül közölték, hogy még mindig nem tudnak semmi biztosat mondani. Végül este fél 8-kor kaptak egy vouchert és kiengedték az utasokat a food court-be étkezni.

A lap egyik olvasójának beszámolója alapján a vouchert egyetlen helyen lehetett felhasználni. Az említett egyetlen hely 21 órakor bezárt, így közel 150 embert képtelenség volt ellátni élelemmel és itallal.

A tömegben terhes nők, idősek, gyerekek, babák, cukorbeteg utasok is voltak, sőt olyanok is, akiknek a gyógyszerei a poggyászban vannak. Ezután azt az információt kapták, hogy elindult a gép Antalyából, hajnal 2-kor tudnak indulni, ez azonban nem volt igaz, később át is írták a kijelzőn, egészen reggel 8 órára, így a törökországi nyaralásra váró utasoknak a reptéren kellett éjszakázniuk.

Később, a dühöngő tömeg miatt a rendőrség is a helyszínre érkezett, majd a reptér személyzete a patthelyzetet oly módon oldotta fel, hogy este 23.25-kor poggyász nélkül kiengedték az utasokat a tranzitzónából, akiknek előreláthatólag 4.30-ra kellett visszatérniük a terminálba.

A történet végül happy enddel végződött, ugyanis csaknem egynapnyi várakozást követően, a gép június 21. 11.35 helyett június 22. reggel 6 órakor minden gond nélkül rendben felszállt az utasokkal, és mostanra meg is érkezett Antalyába.

Kapcsolódó írásaink