Krónika
MÁV–Volán: Érdemes előre megvenni a menetjegyet pünkösdre
Május 19-én, vasárnap az ünnepnapi, 20-án a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok, 21-én pedig már a megszokott munkanapi menetrend érvényes

Az utasforgalom szempontjából a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatok szerelvényei a szokásosnál több kocsival közlekednek – tették hozzá.
A lehetőségekhez képest – a helyjegyek elővételi vásárlásától függően – a Budapest–Debrecen–Nyíregyháza viszonylatú Nyírség, a Budapest–Miskolc–Nyíregyháza–Debrecen–Szolnok–Budapest viszonylatú Tokaj, a Budapest és Nagykanizsa közötti Tópart, a Budapest–Keszthely viszonylatú Balaton, a Budapest és Békéscsaba közötti Békés, a Budapest–Cegléd–Szeged viszonylatú Napfény, a Budapest–Veszprém–Szombathely, illetve Zalaegerszeg viszonylatú Bakony és Göcsej, valamint a Budapest és Pécs közötti Mecsek InterCity-vonatokat több kocsival indítja el a vasúttársaság – sorolták.
További kocsikat is forgalomba állítanak a tervezetten felül, ha az utasforgalom ezt megkívánja és a rendelkezésre álló járművek mennyisége ezt lehetővé teszi – írták.
A háromnapos ünnep miatt a Volánbusz járatainak közlekedési rendje is módosul: május 19-én, pünkösdvasárnap munkaszüneti napon, 20-án, pünkösdhétfőn a hét első tanítási- és munkanapját megelőző munkaszüneti napon, 21-én, kedden a hét első tanítási és munkanapján érvényes menetrend szerint indulnak az autóbuszok.
Pünkösdkor a munkaszüneti napi menetrend szerint járnak a HÉV-ek, bizonyos vonalakon pedig ritkábban közlekednek – áll a közleményben.