Krónika

Jelentősen nőtt a bírságok összege

Módosult előírások

Több fogyasztóvédelmi előírás is módosult ez év március 1-jétől – hívja fel a figyelmet az Igazságügyi Minisztérium Fogyasztóvédelmi Portálja, amelyről a Bama.hu is írt.

Jelentősen nőtt a bírságok összege
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

Tájékoztatásuk szerint a törvénymódosítás biztosítja, hogy a légiutas-jogokkal kapcsolatos ügyekben a fogyasztóvédelmi hatóság egyedi ügyben kötelezhesse a vállalkozást például kártalanítás megfizetésére.

További jelentős változás, hogy emelkedett a fogyasztóvédelmi és a piacfelügyeleti bírságok összege, amelynek alsó határa évek óta 15 ezer forint volt. A fogyasztóvédelmi bírság 2024. március 1-jétől a vállalkozás árbevételétől függően százezer forinttól kétmillió forintig, illetve egymillió forinttól a vállalkozás éves nettó árbevételének öt százalékáig, de legfeljebb 650 millió forintig terjedhet. A fogyasztók széles körének testi épségét vagy egészségét sértő vagy veszélyeztető helyzet, illetve jelentős vagyoni hátránnyal fenyegető veszélyeztetésük esetén a bírság 200 ezer forintról indul, és a vállalkozás éves nettó árbevételének öt százalékáig, valamint kétmillió forinttól hárommilliárd forintig terjedhet.

Kapcsolódó írásaink