Krónika

Hihetetlen történet

52 év után találta meg családját az elrabolt nőt

Akaratán kívül kapott egy teljesen új életet a Bogotában élő Aura, akit még 1972-ben négyévesen rabolt el egy nő. A kislány ezt követően egy új családhoz került, ahol Ginának szólították – írja az Mertopol.

Hihetetlen történet
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

Aura hamar elkezdett önállósodni, de nem tudott hazajutni, így megpróbálta kihozni a helyzetből a maximumot, és megpróbálta élni az új életét. Csak 52 évvel később, a Facebooknak köszönhetően találta meg a testvérét, akivel nemrég végre sikerült találkoznia.

Bár hihetetlen sok ideig nem sikerült újra találkozniuk, Aura családja nem adta fel, és miután a kislány eltűnt hosszú évekig keresték őt.

Aura most is emlékszik a nőre, aki elrabolta őt. Állítólag azért tette, mert az édesapja nem engedte, hogy együtt legyen a szerelmével. Az nem derült ki, hogy mi lett vele, de Aura végre ismét együtt lehet a családjával, visszakapta a régi életét, a szeretteit, újra otthon lehet.

Kapcsolódó írásaink