Krónika

Áder János: A klímaváltozás hatásainak 80 százalékát a vízen keresztül érezzük majd

A klímaváltozás hatásainak 80 százalékát a vízen keresztül érezzük majd

A felesleges vizet meg kell tartani, és nem szabad kivezetni az országból – mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány elnöke pénteken Kaposváron, a víz világnapján.

Áder János: A klímaváltozás hatásainak 80 százalékát a vízen keresztül érezzük majd
Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke A mi kék világunk! című szakmai konferencia keretében fenntarthatósági előadást tart óvodapedagógusok részére Kaposváron, a Klebelsberg Kollégiumban, 2024. március 22-én, a víz világnapján
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A volt államfő A mi kék világunk című konferencián, óvodapedagógusoknak tartott előadásában rámutatott, hogy a klímaváltozás a Kárpát-medencét hamarabb és súlyosabban érinti majd, mint Európa több térségét. A klímaváltozás hatásainak 80 százalékát a vízen keresztül érezzük majd – tette hozzá.

Elmondta, az aszály, a belvíz és az árvíz az ország nagyobb részét sújtja, és sokszor egyszerre jelenik meg: 2013-ban az áradó Dunától nem messze téli aszály volt. A 2022-es aszály idején volt olyan országrész, ahonnan egyáltalán nem takarítottak be termést, a szárazság több mint ezermilliárd forint kárt okozott a mezőgazdaságnak – ismertette.

Kapcsolódó írásaink