Krónika

Héberül beszéltek egymással a zsidó fiatalok, megtámadták őket Londonban

A rendőrség a többszöri hívás ellenére csak késéssel érkezett ki a helyszínre

A Telegraph számolt be arról, hogy nemrég Londonban ismét antiszemita támadás történt. Egy háromfős társaságra azért rontottak rá a Leicester téren vasárnap kora reggel, mert héberül beszéltek – írja a mandiner.hu.

Héberül beszéltek egymással a zsidó fiatalok, megtámadták őket Londonban
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

Mint írták, az áldozatokra egy csapat, arabul káromkodó férfi rontott rá. A sértettek mind a húszas éveikben járnak.

Az egyik áldozat, a 28 éves Tehilla, a Telegraphnak elmondta, hogy a támadáskor rögtön hívták a rendőrséget, mert „attól tartottak, hogy meg fognak halni”, de a hatóság emberei nem mentek ki időben a bűncselekmény helyszínére.

Tehilla két, 25 éves ismerősével sétált az incidenskor, a fiatal férfiakat a támadók fejbe vágták. A nő elmondása szerint a támadóik azt kérdezték tőlük, hogy „Zsidók vagytok?”. Erre azt felelte, hogy „igen, zsidó vagyok”, erre a férfiak azt kezdték skandálni, hogy „Szabad Palesztina!”, majd válogatott mocskokat zúdítottak rájuk.

Az ügyet gyűlölet-bűncselekményként kezelik – írta a lap.

Kapcsolódó írásaink