Krónika

Nagymarosnál kedden hajnalban egy vágányon megindulhat a vonatforgalom

Újév napján késő délutánra sikerült beemelni és elszállítani az utolsó, Nagymarosnál kisiklott tartálykocsit is, így kedden hajnali négy órakor egy vágányon, villamos vontatással megindulhat a vonatforgalom – közölte a Mávinform hétfőn.

Nagymarosnál kedden hajnalban egy vágányon megindulhat a vonatforgalom
Nagymaros állomáson az érkező tehervonat 9 kocsija kisiklott, ebből 4 kocsi felborult, illetve keresztbe fordult a vágányokon
Fotó: Facebook/MÁVINFORM

Azt írták: a daruzást és az utómunkálatokat követően a MÁV szakemberei az egyik sínpáron megkezdték a vágányszabályozást, és visszaépítik a kocsik emelése, elszállítása miatt elbontott, félrehúzott felsővezetékeket is.

Előreláthatólag kedd reggel egy másik vágányon is megindulhat a forgalom – tették hozzá. Jelezték: kedd hajnaltól az S70-es vonatok továbbra is menetrend szerint közlekednek a Nyugati pályaudvar és Vác között, a szobi Z70-es, G70-es vonatok pedig ismét a teljes útvonalukon járnak.

A nemzetközi szerelvények, azaz a Metropolitan EuroCityk, a Báthory és a Hungária EuroCityk, valamint a Metropol EuroNightok a Nyugati pályaudvar és Szob között a menetrend szerinti teljes útvonalukon közlekednek.

Vác és Szob között kedd hajnaltól már nem kell átszállni pótlóbuszokra sem a szobi, sem a nemzetközi járatokról – tették hozzá.

A Mávinform emlékeztetett: szombaton kora délután egy Nagymaros állomásra bejáró, 23 vagonból álló tehervonat 9 tartálykocsija kisiklott, amelyek közül 4 kocsi felborult, illetve keresztbe fordult a vágányokon, egyes kocsik a tengelyükkel az ágyazatba fúródtak.

Bár a kisiklott, tisztítatlan tartálykocsik üresek voltak, az előírásokat betartva a MÁV vegyi elhárító csapatának tagjai és a katasztrófavédelem szakemberei megvizsgálták azokat, és még aznap megkezdődhetett a helyszínelés, valamint a műszaki mentés egy vasúti óriásdaru segítségével.

Három vágánynál jelentősen rongálódott a vasúti pálya: a sínek, a jelzőberendezések, a váltók, valamint a betonaljak is sérültek. Itt a kárfelmérés csak a kocsik elszállítása után kezdődhetett meg, és a teljes helyreállítás a jelenlegi becslés alapján két hétig tarthat – áll a közleményben.

A Mávinform felhívta a figyelmet arra, hogy a teljes helyreállítás végéig a Budapest–Vác–Szob vonal északi, Vác és Szob közötti szakaszán közlekedő vonatok esetében előfordulhatnak 5–15 perces késések.

Kapcsolódó írásaink