Krónika

Az európai sün lesz jövőre az év állata Németországban

Az alapítvány adományozói 2017 óta szavaznak az év állatáról, hogy felhívják a figyelmet a veszélyeztetett, vadon élő állatokra

Németországban az európai sünt (Erinaceus europaeus) választották a 2024-es év állatává – jelentette be hétfőn a Német Vadvilág Alapítvány.

Az európai sün lesz jövőre az év állata Németországban
Ferdinándnak keresztelték el a kis sünit, aki éppen felfedezi a halberstadti állatkert vadrezervátumának területét
Fotó: AFP/DPA Picture-Alliance/Matthias Bein

A Németország szinte egész területén megtalálható európai sün egyértelműen legyőzte a szavazáson a mókust és a vörös rókát – tették hozzá.

Az alapítvány adományozói 2017 óta szavaznak az év állatáról, hogy felhívják a figyelmet a veszélyeztetett, vadon élő állatokra.

A körülbelül 20 centiméter hosszúra megnövő európai sün még nem számít veszélyeztetett fajnak, de élőhelye folyamatosan zsugorodik, és állománya kezd visszaesni.

Az alapítvány igazgatója szerint a probléma az, hogy a német vidéken a szántóföldek kiterjesztésével egyre inkább eltűnnek a sövények, az erdők és a rendezetlen rétek, legelők, amelyek egykor a sünök életteréül szolgáltak. Ez pedig arra kényszerítette a sünöket, hogy beköltözzenek a városokba, ahol az aszfaltozott, lebetonozott felületek, az autók és a fűnyírók megnehezítik az állatok életét.

Sündisznó alom
Az európai sün lesz jövőre az év állata Németországban
Fotó: AFP/Science Photo Library/PSI/Science Photo/PhotoStock-Israel

Kapcsolódó írásaink

Kölcsönpanda visszajár

ĀA pandák a korabeli tervek szerint legalább tíz évet töltöttek volna Edinburghban, de ezt meghosszabbították a koronavírus-járvány miatt kiesett látogatási idővel