Krónika
Katonai sírnál táncolt két ukrán nő az ország függetlenségének napján, letartóztatták őket
Kevesebb mint egy óra alatt elkapták őket

A közösségi médiában csütörtökön, augusztus 24-én, Ukrajna függetlenségének napján tettek közzé egy videót, amelyen a két nő egy sír mellett táncol. A rövid videón legalább egy nő twerkel a kamera előtt, miközben egy katonai egyenruhás férfi fotójával ellátott sír mellett áll – írták.
Az ukrán rendőrség állítása szerint csütörtök este bukkantak a videóra. „Kevesebb mint egy óra alatt a bűnüldöző szervek munkatársai megállapították a nők tartózkodási helyét, és bevitték őket a rendőrségre” – áll a kijevi rendőrség pénteki közleményében, hozzátéve, hogy a két nővér „akár öt évre rács mögé kerülhet katonasírok meggyalázásának” vádjával – írja a lap.
Később kiderült, hogy a „két nővér eljött a (…) temetőbe, és úgy döntött, hogy ilyen módon »tiszteleg« az elesettek emléke előtt…” – tette hozzá a rendőrség.