Krónika
Kivégeztek egy gyermekgyilkost Missouriban

Johnson a halálos méreginjekció előtt bocsánatot kért az áldozata, Casey Williamson családtagjaitól, akik közül többen végig nézték, ahogy a Bonne Terre megyei börtönben beadják neki a halálos pentobarbitál injekciót. A mentális problémákkal, skizofréniával küzdő férfi 2002. júliusában rabolta el a kislányt. Hogy előre eltervezte-e a gyilkosságot, nem egyértelmű, de az biztos: a 6 éves Casey-t egy elhagyott gyárépületbe vitte, ahol meg akarta erőszakolni. A lány viszont ellenállt, sikoltozni kezdett és menekülni próbált, mire a támadója földre teperte, majd a keze ügyébe kerülő kövekkel halálra verte. A holttestet elrejtette, ám hamar megtalálták.
Már a bűnvádi eljárásban arra hivatkoztak a védői, hogy Johnson nem beszámítható, a tette előtt leállt a gyógyszereivel, amitől az elméje elborult. Most, a sikertelen halasztási kérelmében is erre hivatkoztak. Állítólag a férfinek rögeszméjévé vált, hogy a Sátán akarja elvenni az életét, hogy kaput nyisson az alvilág erőinek a világunk megsemmisítéséhez. A Legfelsőbb Bíróságot ez azonban nem győzte meg. Igaz, Sonia Sotomayor vezetésével hárman a végrehajtás ellen szavaztak.
„A bíróság ma előkészíti az utat egy dokumentált mentális betegségben szenvedő férfi kivégzéséhez, mielőtt bármely bíróság érdemben megvizsgálná a kivégzésre való alkalmasságát” – írták, hozzátéve: „Nincs erkölcsi győzelem annak kivégzésében, aki azt hiszi, hogy a Sátán azért öli meg, hogy elhozza a világvégét."