Krónika

Megélénkülő szél, zivatar és villámlás is előfrordulhat

Szombaton északon több, délen kevesebb gomoly- és fátyolfelhő lesz az égen

Főleg az ország északi felében várható zápor, zivatar. A nyugatias szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul. Késő estére 19 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet – közölte reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Megélénkülő szél, zivatar és villámlás is előfrordulhat
Szél és zivatar
Fotó: MH archív/Csudai Sándor

Az OMSZ a mai napra több vármegyében is citromsárga, 1-es fokozatú veszélyjelzést adott ki zivatar, esetleges villámlás, szélerősödés és jégeső miatt: Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Vas vármegye érintettek, így ezeken a helyeken érdemes erre felkészülniük az embereknek – a többi vármegyére elvileg nem érvényes a figyelmeztetés.

Kapcsolódó írásaink