Krónika

Letartóztatták T. Róbertet, az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottját

Elrendelte az angyalföldi emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását egy hónapra a Budai Központi Kerületi Bíróság – közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A gyanú szerint a férfi múlt csütörtökön Budapesten, egy XIII. kerületi lakásban bántalmazta, fojtogatta, majd nyakon szúrta a barátnőjét, aki ennek következtében a helyszínen meghalt. A rendőrség az ügyben emberölés miatt indított nyomozást, ezután gyorsan a látókörükbe került a 35 éves férfi, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki. Kedden kaptak bejelentést arról, hogy a férfit a III. kerületi Római-parton látták; a terület átvizsgálása után a gyanúsítottat elfogták, majd előállították.

A rendőrség szerdán azt közölte, hogy a férfi teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tett. T. Róbert kihallgatásán elmondta azt is: az Északi összekötő vasúti hídra ment fel, mert öngyilkos akart lenni, de végül nem merte megtenni. Sajtóhírek szerint a férfi ügyvédje is arról beszélt, hogy T. Róbert öngyilkos akart lenni. Hagyott egy búcsúlevelet a lakásban, amelyben arról írt, nem tudja miért tette ezt, mert borzasztóan szereti ezt a lányt és nagyon megbánta a cselekmény elkövetését és véget fog vetni az életének.

A Fővárosi Törvényszék pénteki közleményében azt írta, a Budai Központi Kerületi Bíróság szerint tartani lehet attól, hogy a gyanúsított elszökne vagy elrejtőzne, ezért egy hónapra elrendelte a letartóztatását. A döntés előtt figyelembe vették, hogy a férfi személyi körülményei rendezetlenek, nincs rendszeres jövedelme, az ismerőseitől kapott kölcsönökből élt, jelentős hiteltartozása van, állandó lakhelyén évek óta nem él, az albérletét – ahol tettét elkövette – feltehetően felmondta, a bűncselekmény után pedig elrejtőzött a hatóságok elől és az elfogásáig bujkált.

Kapcsolódó írásaink