Krónika

Videón a Kétpónál kisiklott tehervonat

Napokig tarthat a helyreállítás

Komoly kár keletkezett a pályában is, de a bal vágányon rövidesen helyreállhat a forgalom – számolt be a Liner.

Videón a Kétpónál kisiklott tehervonat
A Szolnokról Békéscsaba-Lőkösháza irányába közlekedő tehervonat július 9-én kisiklott kocsijai Tiszatenyő és Mezőtúr között, Kétpó forgalmi kitérőnél 2023. július 10-én
Fotó: MTI/Mészáros János

Mint ismert, vasárnap délután a békéscsabai vonalon, Kétpó vasúti átjárójának közelében kisiklott egy tehervonat, melynek több kocsijában is veszélyes anyagokat szállítottak.

Személyi sérülés nem történt, és a kiszivárgott növényvédőszer kapcsán is megtették a biztonsági intézkedéseket a szakemberek, azonban így is rendkívül komoly a kár, a vonatközlekedés pedig jelenleg is szünetel a vonalon – írják.

A lap szerint a kárösszeg ugyanakkor már az előzetes felmérések szerint is több százmillió forintra tehető. A műszaki mentés és a pálya javítása is komoly költségeket jelent, a sérült tehervagonok és a szennyező anyagok mentesítése szintén.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink