Krónika

„Ötéves kislányát hagyta magára”

A hetedikről zuhant a halálba az édesanya Káposztásmegyeren

A döbbent szomszédok sosem gondolták volna Zsófiról, hogy magára hagyná imádott kislányát – írja a borsonline.hu.

„Ötéves kislányát hagyta magára”
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

Zöldellő fák és játszótéren hintázó gyerekek – ez veszi körbe azt a helyszínt Káposztásmegyeren, a Szabolcsi Bence téren, ahol július 3-án egy fiatal nő öngyilkos lett. A Bors információi szerint a 35 éves F. Zsófia kiugrott egy 10 emeletes panel 7. emeletéről. A szomszédok döbbenten állnak az eset előtt.

Én már csak arra értem haza hétfőn, hogy itt állnak a rendőrök, akik lezárták a környéket – mesélte lapunknak Zsolt, aki évek óta abban a panelben él, ahonnan kiugrott az asszony.

Amikor bementem a házba, a lakók mesélték, hogy nemrég az egyik szomszédunk öngyilkos lett. Utána tudtam meg, hogy kiről van szó... Én látásból ismerem Zsófiékat. Az édesanyjával és a testvérével, illetve az ötéves kislányával élt egy lakásban – mondta.

Többször találkoztam velük, mindig a kislánnyal volt – mesélte tovább a szomszéd. - Úgy tudom, hogy pszichés betegséggel küzdött, amit kezeltek is. Amikor találkoztunk, mindig egy kicsit zavart volt. Nagyon sajnálom őket, hiszen a gyermek így anya nélkül maradt…

A rendőrség közlése szerint bűncselekményre, idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel. A BRFK közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja az eset körülményeit.

Kapcsolódó írásaink