Krónika

Szabadnapos üstökös makákók

Befogták az egyik csehországi állatkertből több mint egy hete megszökött üstökös makákókat.

A német határhoz közeli Decín városának állatkertje kedden Facebook-oldalán közölte, hogy az utolsó majmot is sikerült kelepcébe csalni, mégpedig egy kirándulóhelyen dolgozó két pincérnőnek, akik egy szelet görögdinnyével csábították az állatot egy raktárhelységbe, ahová aztán bezárták a szakemberek megérkezésééig.

A majomház elektromos kerítését egy behatoló rongálta meg június 12-én, ezzel lehetővé tette, hogy kilenc állat elszabaduljon. Nyolc üstökös makákó el is hagyta az állatkert területét.

A rendőrség időközben elfogta a 42 éves gyanúsítottat, aki ellen rongálás címén indult büntetőeljárás. A helyi sajtó úgy tudja, a kábítószer hatása alatt álló férfi kezet akart fogni a majmokkal. Az állatok többségét sikerült hamar befogni, de többeknek csak napokkal később tudtak a nyomára bukkanni. A művelet során olyan csapdákat is bevetettek, amelyeket rendszerint vaddisznók ellen használnak.

A kiváló mászóképességeikről ismert makákók többnyire az Elba-folyó partján található, 160 méter magas Pastyrská stena magaslat térségében tartózkodtak.

Az üstökös makákó Indonéziában őshonos faj. Nappal aktív, természetes élettere az őserdők lombkoronái közt van. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) erősen veszélyeztetett fajként tartja nyilván.

Kapcsolódó írásaink