Krónika
Mindenképpen lesz magyar óvoda a Muravidéken
Építkezni kell(ene)

Nem született döntés a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának (MMÖNK) legutóbbi, június 7-i ülésén a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő (BGA) által támogatott oktatási beruházásokra érkezett eszközök átcsoportosításáról. Mint a szlovéniai magyarok hetilapja, a Népújság megírta, a szervezet a beruházásokat illetően döntést hozott, mégpedig, hogy a három óvodai kis sportpálya kiépítésére tervezett mintegy 135 ezer eurót a hosszúfalui diákszálló konyhájának és mosodájának kialakítására fordítja.
Az átcsoportosítást célszerűnek látták, mivel az összeg az utolsó évben megnövekedett költségek miatt nem lenne elegendő három pálya kiépítésére (egyik óvodát sem szeretnék előnyben részesíteni), míg a diákszálló megnyitásához szükség van további beruházásokra.
Nyitva maradt viszont a csentei régi iskola óvodává alakításának, valamint a gyertyánosi óvoda fejlesztésének a kérdése. Mindkét beruházás indokolt, hiszen az utolsó években növekszik az óvodai beiratkozás a kétnyelvű tagozatokba Lendva-vidéken. A BGA 2021-ben a csentei projektre 515 ezer eurót, míg a gyertyánosi beruházásra mintegy 100 ezer eurót hagyott jóvá. A projekt befejezési határideje 2023 év vége. Mivel közoktatási projektekről van szó, a beruházó Lendva Község, a finanszírozást pedig a Magyar Kormány partnereként a projektfelelős MMÖNK biztosítja. Fél év van a projektzárási határidőig, s egyik projektnél sem észlelhető előrelépés – ezt a kérdést tehát rendeznie kell az MMÖNK-nak.