Krónika

Afganisztánban tilos a zene az esküvőkön

A zene nem fér meg az iszlámmal

Az afganisztáni tálib vezetés megtiltotta, hogy az esküvőkön zenét játsszanak vagy bármi olyan tevékenységet folytassanak, amely szembemegy az iszlám értelmezésük szerinti előírásaival.

Afganisztánban tilos a zene az esküvőkön
Afgán menyasszony
Fotó: AFP/Wakil Kohsar

Az erény előmozdításáért és az erkölcstelenségek megakadályozásáért felelős tálib minisztérium vasárnap kiadott közleményében azt írta: a döntést először a rendezvénytermek tulajdonosaival közös tárgyaláson jelentették be.

A tálibok 2021-es hatalomra kerülésük óta már többször felhívták a rendezvényhelyszínek tulajdonosainak figyelmét arra, hogy meggyőződésük szerint a zene nem fér meg az iszlámmal. A szűk két évvel ezelőtti hatalomátvétel után számos afgán zenész elhagyta az országot, és menedéket keresett nyugati országokban.

A közleményben felszólították a szóban forgó tulajdonosokat, hogy vegyék komolyan és mihamarabb alkalmazzák a szabályt.

Noha Afganisztánban a magas költségek miatt kevesen tartják rendezvényteremben az esküvőjüket, Kabulban több ilyen hely tulajdonosa külön figyelmet fordít arra, hogy az iszlám szokásokhoz híven a rendezvényeken a férfiak és a nők külön termekben legyenek, a nőknek szánt helyiségben pedig csak nők szolgálhatnak fel és fényképezhetnek.

„Ha nem lehet zenét játszani az esküvőkön, akkor mégis (hangulatában) mennyiben különbözik egy esküvői ünnepség egy halotti tortól?” – kérdezte egy kabuli rendezvényterem neve elhallgatását kérő tulajdonosa a dpa német hírügynökségnek adott nyilatkozatában.

Kapcsolódó írásaink