Krónika
Ledobta kutyáját a negyedikről egy férfi, ötven nap elzárásra ítélték
A közlemény szerint a férfi 2020. május 19-én – ismeretlen előzmények után – felfokozott indulati állapotban ledobta yorkshire terrier kutyáját lakásának 20 méter magasságban lévő, 4. emeleti teraszáról. Az elszenvedett sérülések következtében a kutya elpusztult.
A bíró a szerdai ítélet szóbeli indokolásában hangsúlyozta, „a férfi tette egyszeri, indulati cselekmény volt, amelynek áldozata a kiskutya lett”.
A bíróság álláspontja szerint a védtelen élőlénnyel szembeni erőszakos magatartásnak büntetőjogi következménye kell hogy legyen. Enyhítő körülményként értékelték a vádlott büntetlen előéletét és súlyos betegségét, valamint azt, hogy hosszabb idő telt el azóta, súlyosító körülményként vette figyelembe ugyanakkor a „cselekmény gátlástalanságát”.
„A kiszabott ötven nap elzárás büntetés alkalmas arra, hogy a vádlottat, de akár másokat is visszatartson hasonló jellegű bűncselekmények elkövetésétől” – közölte a törvényszék.
Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be a döntés ellen.
Az eljárás másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik.