Krónika
A kelet-líbiai erők tömegesen toloncoltak ki egyiptomi migránsokat

A kelet-líbiai tisztségviselő szerint mintegy négyezer migránst fedeztek fel embercsempészek ellen végrehajtott razziákban, amelyek során tűzharcot is kellett vívniuk a bűnözőkkel. Hozzátette, hogy az illegális bevándorlókat időközben már kitoloncolták.
Az egyiptomi illetékes ugyanakkor arról számolt be, hogy a négyezer bevándorló közül csak mintegy 2200-an tartózkodtak illegálisan Líbiában, s csak őket toloncolták vissza. Mint mondta, többségük egyiptomi, de akadtak köztük más afrikai országok állampolgárai is. Hozzátette, hogy az embereket a líbiai-egyiptomi határhoz vitték, majd gyalogosan kellett átkelniük, két kilométert megtéve egyiptomi területre.
Migrációs szervezetek szerint az észak-afrikai ország területén mintegy félmillió – Európába készülő – illegális bevándorló tartózkodik. Másoknak viszont sikerült elhelyezkedniük az olajban gazdag ország gazdaságában.
A líbiai hatóságok közölték, hogy nemrég megsemmisítettek egy „kikötőt” is, amelyet embercsempészek használtak.
Mindazonáltal idén megugrott a Líbiából – főleg Olaszország partjai felé – útra kelő migránsok száma.
A Moammer Kadhafi diktátor 2011-es bukása óta káosz uralta Líbia az egyik fő gyűjtőhelye az afrikai és arab országokból Európába menekülőknek, akiket embercsempészek hajókon próbálnak átjuttatni a tengeren. A migránsok jelentős részét begyűjti és hazatoloncolja az Európai Unió által támogatott líbiai parti őrség.