Krónika
Végigkáromkodta a megmentését a szökött papagáj + VIDEÓ
Carlos 12 órán át volt szökésben

„B.szd meg, apa! Nem megyek le!” – ehhez hasonló mondatokat kiabált egy fa tetejéről Carlos, a kétéves papagáj, amelyikhez a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálatot riasztották Pécelre.
„Carlost a kerten belül röptették a gazdái, egyikük karjáról a másikra szállt, amikor valamelyikük hátat fordított, a papagáj pedig úgy érezhette, hogy nem tud leszállni, és egy közeli fára repült”
– derült ki a mentőszolgálattól.
„Szerencsére csak a szomszédig jutott, hosszas könyörgés után innen még sikerült leimádkoznom”
– mondta Hajni, aki mogyoróval és almával is próbálkozott az állatnál. Úgy tűnt Carlos beadja a derekát, de aztán valamiért mégis meggondolta magát és odébb röppent a közeli temető egyik fájára, ahonnan nem is akart lejönni.
„Nagyon aggódtunk érte, nehogy megfázzon vagy más baja essen, de nem mozdult”
– folytatta Hajni, aki az egész éjszakát a fánál töltötte.
Reggel döntöttek úgy gazdái, hogy riasztják a mentőcsapatot. A mentősök beszámoltak arról, hogy Carlosszal komoly vita alakult ki a menést vagy a maradást illetően. Amikor a gazdái a földre akarták parancsolni, egyszerűen visszabeszélt, hogy nem megy, sőt egy alkalommal Hajni párjának még azt is mondta, „b.szd meg, apa!”. A mentőcsapatok végül egy drónt küldtek fel, ezzel terelgették egyre lejjebb a madarat, akit végül a földön sikerült elkapni.
„Carlos olyan, mint egy kiskutya vagy kisgyerek, állandó foglalkozást igényel. Ezért kell mindig mozgatni, feladatokat kitalálni neki, egy percre sem unatkozhat”
– mondta Hajni.