Krónika
Polgárőr mentette meg a vízbe esett fiú életét Lőrincin – megszólalt a megmentő
Ballagás után életmentés

Egy tizenhárom éves fiatal fiú köszönheti az életét Plavecz János lőrinci polgárőrnek, aki május első hétvégéjén, a ballagás után megmentette a vízbe esett gyereket. A polgárőr a Ho Tv-nek elmondta, a ballagást biztosította, majd hazafelé, Hort felé indult gépjárművével, amikor a Zagyva hídjánál több gyermek is kétségbeesetten hívta fel a figyelmét a bajra.
A polgárőr nem vesztette el a lélekjelenlétét, azonnal intézkedett, egy parton lévő gyerek segített kitolni a vízből a fiút.
„Elkezdtem pumpálni és jött ki belőle a víz. Egy idő után elkezdett krákogni, ami tovább ösztönzött, ekkor már telefonon is kaptam az instrukciót, hogy folytassam az életmentést, majd látszott, hogy már magától lélegzik” – mondta a tévének a polgárőr.
A diák egyszer csak megszólalt; majd nem sokkal később a mentősök is megérkeztek a helyszínre.
Plavecz János két éve szolgál Horton, Lőrinciben pedig 2023-tól. Elmondása alapján pont az motiválta, hogy önként – és a többi polgárőrhöz hasonlóan teljesen ingyen, minden fizetség nélkül – szolgáljon, hogy életeket, sorsokat menthet, óvhat meg.