Krónika

Amerikai katonákat kábított el és rabolt ki „Harry Potter”

Az igazságügyi minisztérium jelentése szerint két amerikai katonát kábítottak el és raboltak ki egy kolumbiai bárban, amelynek elkövetésével egy „Harry Potter” becenéven emlegetett kolumbiai férfit gyanúsítanak, aki hétfőn jelent meg a bíróság előtt Miamiban – számolt be a Liner.

Amerikai katonákat kábított el és rabolt ki „Harry Potter”
Képünk illusztráció
Fotó: Anadolu Agency via AFP/Tayfun Coşkun

Azt írják, hogy az FBI és a kolumbiai rendőrség szerint a férfi korábban több ehhez hasonló rablást is elkövetett, s ebben két nő segítette, akik elterelték az áldozatok figyelmét, amíg a gyanúsított, Jeffersson Arango Castellanos nyugtatót kevert az italukba.

Ő és bűntársai akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphatnak, ha elítélik őket összeesküvés, emberrablás és nemzetközi védelem alatt álló személyek elleni támadás vádjával – számolt be a New York Post.

A kolumbiai rendőrség 2020. december 30-án tartóztatta le Castellanost, miután egy másik rablás során tetten érték, az őrizetbe vétele után pedig állítólag bevallotta, hogy mindkét katonát elkábította és ellopta a holmijukat. Illetve az is kiderült, hogy május 11-én ismét bíróság elé kell állnia – írják.

Kapcsolódó írásaink