Krónika
Vilmos herceg megható módon emlékezett meg Erzsébet királynőről
Apja méltatása mellett az egykori királynőről is megemlékezett

A csúcspont azonban kétségtelenül nem más, mint a walesi herceg meglepetésszerű beszéde volt, aki a színpadra lépett, hogy megköszönje a közönségnek a támogatást, és tisztelegjen édesapja, III. Károly király, valamint a néhai Erzsébet királynő előtt.
„Hatalmas köszönet mindenkinek, hogy ilyen különleges estét varázsoltak nekünk. Szeretnék néhány szót szólni az édesapámról és arról, hogy miért tartom ezt a hétvégét olyan fontosnak. De ne aggódjatok, Lionellel ellentétben én nem leszek egész este színpadon. Ahogy nagymamám mondta, amikor megkoronázták, a koronázás a jövőre vonatkozó reményeink kinyilvánítása. És tudom, hogy ő ott van fent, és vigyáz ránk. Büszke anya lenne” – kezdte beszédében.
Majd így folytatta:
„Az ünneplés minden pompája ellenére a díszszemle középpontjában egy egyszerű üzenet áll. Szolgálat. Apám első szavai, amikor tegnap belépett a Westminster-apátságba, a szolgálat fogadalma volt. A szolgálat folytatásának fogadalma volt. Mert több mint 50 éven át, az Egyesült Királyság minden szegletében, a Nemzetközösségben és a világ minden táján annak szentelte magát, hogy másokat szolgáljon, a jelenlegi és a jövő nemzedékeit és azokat, akiknek az emlékét nem szabad elhanyagolni.
Vegyük a természetet. Már jóval azelőtt figyelmeztetett bennünket a bolygónk egészségét fenyegető veszélyekre, hogy ez mindennapos kérdéssé vált volna. Vagy a Prince’s Trust. Több mint egymillió, sokszor hátrányos helyzetű fiatalnak nyújtott támogatást, hogy megvalósíthassák ambícióikat. És ami talán a legfontosabb mind közül, apám mindig is megértette, hogy a bármilyen vallású, hátterű és bármely közösséghez tartozó emberek megérdemlik, hogy ünnepeljük és támogassuk őket.”
Vilmos herceg beszéde pedig a következőképpen zárult:
„Apa, mindannyian nagyon büszkék vagyunk rád. Én is szeretném kifejezni büszkeségemet és hálámat azon emberek milliói iránt, akik szolgálnak, a hadseregben, az osztálytermekben, a kórházi osztályokon és a helyi közösségekben. Bárcsak mindannyiukat megemlíthetném. Az önök szolgálata inspirál minket. És ma este mi is önöket ünnepeljük. Elkötelezem magam, hogy mindannyiukat szolgálom. Király, haza és nemzetközösség. Isten óvja a királyt!”