Krónika
A britek jobban lelkesednek a hosszú hétvégéért, mint a koronázásért
A válaszadók 34 százaléka úgy nyilatkozott, hogy egyik sem izgatja különösebben

Az uralkodót és hitvesét, Kamillát 2200 vendég jelenlétében koronázza meg szombaton Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási vezetője a londoni Westminster-apátságban.
A legnagyobb brit közvéleménykutató csoport, a YouGov pénteken ismertetett, 3394 brit felnőtt bevonásával elvégzett vizsgálatában a résztvevők 37 százaléka mondta azt, hogy nagyobb várakozással tekint a hosszú hétvége, mint a koronázási ceremónia elé, és csak 25 százalék örül jobban az uralkodó koronázásának, mint a hétfői munkaszünetnek.
A válaszadók 34 százaléka úgy nyilatkozott, hogy egyik sem izgatja különösebben.
Az országos átlagon belül a 25-49 év közötti korosztályt lelkesíti a legkevésbé III. Károly koronázása: ebben a csoportban 54 százalék részesíti előnyben a hétfői munkaszünetet, és csak 14 százalék válaszolta azt, hogy a koronázást várja a legnagyobb izgalommal a hétvégén.
A YouGov pénteki felmérése szerint a 65 év feletti korcsoport mutatja a legnagyobb lelkesedést a koronázás iránt: közülük alig 9 százalék mondta azt, hogy a hétfői plusz szünnapot várja a legnagyobb örömmel, 41 százalékuk III. Károly koronázása elé tekint a legnagyobb várakozással a következő három napban.
A cég kimutatása szerint ugyanakkor ebben a korosztályban a legnagyobb a közömbös válaszadók aránya is: 45 százalék nyilatkozott úgy, hogy sem a koronázás, sem a plusz munkaszüneti nap nem lelkesíti különösebben.
Még kisebb az érdeklődés a koronázási hétvége ünnepi rendezvényei iránt. A felmérés résztvevőinek alig 17 százaléka mondta azt, hogy részt vesz a sok ezer utcabál valamelyikén vagy egyéb eseményeken, 72 százalék viszont biztosra mondta, hogy nem tervez ilyesmit.
Ennél is kevésbé vonzza a briteket a koronázási ajándéktárgyak tömege: mindössze tíz százalékuk kíván ilyeneket vásárolni, 87 százalék nem akar erre pénzt kiadni.