Krónika

A szigorítás óta több mint egymillió felhasználót veszített a Netflix

Februárban vezették be az új előfizetési díjat

De még közel sincs vége, ugyanis a megmaradt előfizetők 10 százaléka arról nyilatkozott, hogy a következő hónapokban biztosan lemondja a Netflix-előfizetését – írja a Liner.hu.

A szigorítás óta több mint egymillió felhasználót veszített a Netflix
Fotó: NorthFoto

A Katar piackutató csoport adatai alapján a Netflix 2023 első három hónapjában több mint egymillió felhasználót vesztett el Spanyolországban, ahol az elsők között vezették be februárban az új előfizetési díjat.

Eszerint havidíjat kell fizetnie azoknak a felhasználóknak, akik saját bejelentkezési adataikat másokkal is megosztják, ám a streamingplatform olyan technikai újításokat is bevezetett, amelyek segítségével azonnal képes észlelni a közös fiókhasználatot.

A felmérés alapján ez áll a spanyol felhasználók számának jelentős visszaesése mögött, mivel kétharmaduk más regisztrációját használja, egyúttal az is kiderült, hogy az első negyedévben háromszorosára nőtt a törölt előfizetések száma az országban az előző hónapokhoz képest.

A tapasztalatok alapján a dühös netflixezők rövid időn belül visszatérnek.

Ám a Bloomberg szerint még közel sincs vége, ugyanis a megmaradt előfizetők 10 százaléka arról nyilatkozott, hogy a következő hónapokban biztosan lemondja a Netflix-előfizetését, ugyanis havi 5,99 eurót kell fizetniük, ha mással is megosztják fiókjuk használatát.

Dominic Sunnebo, a kutatást végző Kantar igazgatója szerint egymillió felhasználó elvesztése nagy csapást mér a Netflix hírnevére még akkor is, ha az érintettek többsége nem előfizető, ám a szolgáltató nem aggódik különösebben emiatt – írta a Napi.hu.

Állításuk szerint a visszaesés csak átmeneti, mivel az eddig nem fizető felhasználók többsége rövidesen létrehoz egy saját fiókot, továbbá az is bizakodásra ad számukra okot, hogy az idei év első három hónapjában Spanyolország öt legnézettebb sorozata közül kettőt csak a Netflixen lehetett elérni.

Kapcsolódó írásaink