Krónika
Ultramodern gyógyászat Kecskeméten

Jelentős, a betegek életét megkönnyítő egészségügyi beruházást adtak át hétfőn a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti, Nyíri úti telephelyén. Mint az MTI közölte, az egynapos sebészeti ellátást nyújtó egység kivitelezése bruttó 2,7 milliárd forint európai uniós támogatásból valósult meg.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság által megvalósított fejlesztés keretében kétszintes, csaknem háromezer négyzetméter alapterületű épületet emeltek, ahol sebészeti, szemészeti, kézsebészeti, ortopédiai, traumatológiai és egyéb szakirányú műtétek végezhetők el. A szakmai, infrastrukturális és eszközfejlesztések eredményeképpen lerövidülhet a kórházban eltöltött idő.
A komplexumban három műtő, tizenkilenc betegszoba és számos kiszolgáló helyiség létesült, amelyek kiváltják az ideiglenesen a Magyar Honvédség Kecskeméti Repülőkórházában működő egynapos sebészetet. A beruházáshoz közmű-, kert-, parkoló-, út- és járdaépítés is kapcsolódott.
Az oktatókórház közleménye szerint az egynapos sebészeti részlegek országos hálózatában csaknem tizenegymilliárd forintos fejlesztés történik az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében. A projekt részeként tizenhét fekvőbeteg-ellátó intézmény tizenkilenc helyszínén alakítanak ki önálló, egynapos sebészeti részlegeket.