Krónika
Egy állam teljes mértékben betiltaná a TikTokot
Nem világos, hogy hogyan tervezik végrehajtani a tilalmat

A Cybernews jelentése szerint a montanai törvényhozók pénteken elfogadtak egy törvényjavaslatot, amely megtiltja a TikTok videóalkalmazás működését az államban, amely egy újabb fenyegetés a kínai tulajdonú alkalmazás létezésére az Egyesült Államokban.
Az SB 419 néven ismert törvényjavaslat megtiltaná a mobilalkalmazások áruházainak, hogy a TikTokot letöltésre kínálják a montanai felhasználóknak – a montanai képviselőház 54:43 arányban szavazta meg a tiltást. Kilátásba helyezték továbbá, hogy a mobilalkalmazásboltokat üzemeltető Apple és Google pénzbírságra számíthat, ha megszegi a tilalmat, amennyiben a törvényjavaslat törvényerőre emelkedik.
Az azonban nem világos, hogy hogyan tervezik végrehajtani a tilalmat. Nem kellett sok, hogy a TikTok is reagáljon Montana állam törvényjavaslatára, és egy közleményben tudatták:
„Továbbra is harcolni fogunk a montanai TikTok-felhasználókért és -alkotókért, akiknek a megélhetését és az első alkotmánymódosításhoz fűződő jogait fenyegeti ez a felháborító kormányzati túlkapás.”
A TikTok az Egyesült Államok törvényhozóinak célpontjává vált, miután a kormány aggódik a kínai kormány befolyása miatt: ahogy arról korábban is beszámoltunk, a kongresszus behívta egy meghallgatásra a TikTok vezérigazgatóját, és kérdőre vonták annak kapcsán, hogy a kínai kormány hozzáférhet-e a felhasználói adatokhoz, vagy befolyásolhatja-e, hogy az amerikaiak mit látnak az alkalmazáson. Noha a TikTok vezetősége több alkalommal is tagadta, hogy valaha is megosztott volna adatokat a kínai kormánnyal, az amerikai kormány nem találta elégségesnek e kijelentést, így a fiatalok körében népszerű alkalmazás idővel akár teljesen el is tűnhet az országból.