Krónika

Landolt a csaló asszony – egyből ment is a börtönbe

Sikerrel bujkált, de csak egy ideig

Új életet kezdett, élettársa is akadt, mégis elkapták és hazahozták a hatóságok a csaló asszonyt. A nő most tizenöt évre rács mögé kerül.

Landolt a csaló asszony – egyből ment is a börtönbe
E gép fedélzetén érkezett Spanyolországból Budapestre a csaló asszony
Fotó: A Készenléti Rendőrség oldala

Hosszas keresés után Dominikán fogták el a debreceni csalókirálynőt, aki most végre megkezdheti tizenöt éves jogerős börtönbüntetését. Mint a rendőrség beszámolójából kiderül, a nőt március 26-án tartóztatták le. A hölgyet Magyarországon pénzmosás, csalás és költségvetési csalás miatt ítélték el 2012-ben, de ő megszökött a börtön elől.

A 2000-es években különböző, leginkább terményekhez köthető csalások révén több száz millió forintra szert tevő D. Andrea Európa egyik legkeresettebb bűnözőjévé vált.

A bűnöző időközben új életet kezdett Dominikán, ahol párra is talált, és gyermeket szült neki. Saját bevallása szerint egyáltalán nem számított arra, hogy több mint tíz év elmúltával a rendőrök még mindig keresik, és nyomára is lelnek. Pedig így történt, és Punte Cana városának tengerpartján csaknem három hete az egyenruhások elfogták.

A hatóságok közleménye szerint a műveletet a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Célkörözési Osztálya indította el, s hosszas egyeztetés után jutottak az asszony nyomára. A nőt Dominikáról Spanyolországba vitték, ahol a Készenléti Rendőrség két munkatársa vette át. D. Andreát a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről egyből a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították, ahol megkezdte a rá kiszabott jogerős börtönbüntetésének letöltését.

Kapcsolódó írásaink